Szatmárnémeti

Sok munkájuk volt a fogyasztóvédőknek

Tematikus és szúrópróbaszerű ellenőrzésekből is bőven végeztek tavaly a fogyasztóvédelmi ellenőrök / Fotó: Agerpres
2021.03.16 - 19:00

A koronavírus komoly többletterhet rótt a fogyasztóvédelmi intézményrendszerre is. A hatóság fokozta jelenlétét az online térben, célzott vizsgálatokkal ellenőrizte többek között a maszkok és kézfertőtlenítők kínálatát — derül ki Valentin Breban, a Szatmár Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal (OPC Satu Mare) ünnepi, a fogyasztóvédelmi világnap (március 15.) alkalmából lapunkhoz is eljuttatott közleményéből. 

A 2020-as esztendő során 12 százalékkal több bejelentés érkezett országszerte a fogyasztóvédelmi felügyelőkhöz, mint egy évvel korábban; pontosan 99 083 petíciót regisztráltak. A tizenkét hónap alatt ugyanakkor 83 644 célzott vizsgálatot is végeztek a felügyelők, mintegy 40 ezer kereskedelmi egység került górcső alá. Nem maradtak szankciók nélkül azok, akik megszegték a fogyasztóvédelmi szabályokat, hiszen 92,2 millió lej értékben róttak ki büntetést.

Tavaly 43 tematikus ellenőrzést is végeztek, minden megyében, amelyek során 23 ezer kereskedelmi egységben vizsgálódtak a fogyasztóvédelmiek. Nagyon rosszul szerepeltek a vállalkozások: az ellenőrök 58 százalékuk esetében fedeztek fel különböző szabálytalanságokat, amikért 39,66 millió lej értékben szabtak ki pénzbírságot, ugyanakkor 63,72 millió lej értékben tartottak vissza értékesítés alatt álló termékeket.

Az elmúlt esztendőben több mint 35 millió maszkot ellenőriztek a fogyasztóvédelem ellenőrei, közel 20 millió lej értékben; ami viszont még aggasztóbb, az az, hogy 32 millió maszk esetében figyeltek fel szabálytalanságra. Időszakosan leállították mind a 32 millió maszk forgalmazását, és 12 millió lej értékben róttak ki büntetést ezek forgalmazóira. A legtöbb esetben sikerült orvosolni a problémát, hiszen sok maszk esetében például a csomagoláson lévő információk voltak elégtelenek, így végül csak 725 448 maszkot kellett teljesen kivonni a forgalomból, 3 millió lej értékben.
A nem élelmiszer jellegű termékek riasztási rendszerén (RAPEX) keresztül 41 riasztást adott ki a hazai fogyasztóvédelem, ezek közül nagyon sok a nem szabványos maszkokra vonatkozott — derül még ki a közleményből.

Amennyiben az idei esztendő során bármilyen problémát észlelnek a szatmáriak, amelynek megoldása a hivatal hatáskörébe tartozik, akkor érdemes felkeresni a fogyasztóvédelem Szatmár megyei kirendeltségét Szatmárnémetiben, a Gheorghe Lazăr utca 3. szám alatt, de tárcsázni lehet a 0261.736.240-es telefonszámot, illetve e-mailben is meg lehet keresni a felügyelőket a [email protected] címen.

Bumbuluţ Krisztina

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Az autópálya-építő is feketézik

Egy huszonhat millió lejes szerződés sem elég a szabálykövetéshez.
Szatmárnémeti

Tükörsima hídpályát ígérnek

Hétfői munkakezdést ígért a cég, amely készre munkálja a Decebal-híd tágulási hézagát.
Szatmárnémeti

Teljében a nyári aszfaltozások

Több fronton is dolgoznak Szatmárnémetiben az aszfaltozók, járdajavítók.