Külföld

Sok látogatót vonzott a Magyar Ízek Utcája

2019.08.21 - 14:14

A hőség ellenére sokan látogattak el kedd délelőtt a Várkert Bazár előtt felállított Magyar Ízek Utcájába, valamint a Mesterségek Ünnepére a Budai Várba, ahol kedd estig mintegy ezer kézműves mester mutatkozik be.

A 33. Mesterségek Ünnepének idei kiemelt témája a lábbelikészítés, a díszvendég pedig Japán. A kedd este záruló rendezvényen egész napos színpadi programok, mesterség-bemutatók és népi játszóházak is várják a látogatókat.

A programok közül népszerű volt a Középpontban a Szegedi papucs című kiállítás, amelyen újragondolt lábbeliket, valamint a világ különféle részein hordott papucsokat tekinthettek meg az érdeklődők, és megismerkedhettek a szegedi papucs történetével is. Valamennyi bemutatott lábbeli kézműves termék, otthon vagy cipész által készített darab.

A kiállításon a Néprajzi Múzeum archív fényképei mutatták be válogatást arab és japán papucsokból a Savoyai teraszon felállított sátorban.

Másutt a népi iparművészek kedvelt anyagából, a nemezből is készítettek papucsot, és Törökországból érkező mesterek papucsai közül is válogathattak az érdeklődők. A látogatók megismerkedhettek a csizmakészítéssel is, és nagy érdeklődés övezte Kovács Attila világbajnok miskolci cipészmester modelljeit is.

Az idei díszvendég Japán sátraihoz a lábbeliken kívül sok más dísztárgy is vonzotta a látogatókat, akik egymástól alig fértek oda, hogy láthassák az éppen alkotó művészeket. A japán mesterek bemutatták többek között a kimonók, a legyezők, a kimonók anyagából készülő apróbb tárgyak, a furosiki batyu, a kokesi baba és a kardok készítését, a kardforgatást, a papírmerítés és csináltak origamit is. A Savoyai teraszon japán ételeket és italokat is kínáltak a látogatóknak.

Sokan érdeklődtek a folkkocsma programjai iránt , amelyet első alkalommal rendeztek meg. Itt egész nap karaokéval, mesemondókkal, énektanítással és táncházzal várták a felnőtteket.

A Magyar Ízek Utcájában, a Várkert Bazártól a Szilágyi Dezső térig, lehetett megkóstolni Magyarország tortáját, Magyarország cukormentes tortáját és a Szent István-napi kenyeret is.

A Várkert Bazár előtt az utcán hosszú sorban álltak az emberek, hogy bejussanak az épületbe, ahol a tortaszeleteket lehetett megvásárolni.

Magyarország tortája Tóth Norbert cukrászmester Boldogasszonycsipkéje lett, a Magyarország cukormentes tortája címet a szegedi A Cappella cukrászda Kicsi Gesztenyéje nyerte, amely szeletenként csupán 204 kalóriát tartalmaz.

A Magyar Ízek Utcájában népszerű étel volt a lángos, a langalló, valamint a karcagi birkapörkölt, amelyre kígyózó sorok várakoztak.