Szatmárnémeti

Sok az aratnivaló, de a munkás kevés

2013.08.26 - 09:06

Vasárnap búcsúzott a Szatmár–Németi Református Egyházközségtől Varga Botond segédlelkész, aki szeptembertől a Kisbábonyi Református Egyházközség meghívására lesz a gyülekezet lelkipásztora.

 

Varga Botond számára isteni szándék volt, hogy búcsú istentiszteletén lehetősége volt kiszolgáltatnia a két sákramentumot: a keresztség, és új kenyér alkalmából, az úrvacsora sákramentumát. Egy gyülekezet mindig örül annak, ha keresztelő van a templomban. Egyre jobban fogy nemzetünk és egyházközösségünk, de amikor keresztelésre kerül sor, úgy érezzük, hogy gyarapszunk — hangsúlyozta a lelkipásztor. Máté evangélista arra figyelmeztet, hogy sok az aratnivaló, de a munkás kevés, ezért minél több munkásra van szükség. A szülő élete éppen olyan, mint az arató munkásé, aki a szántástól a kenyér elkészítéséig szorgosan dolgozik ahhoz, hogy eredményeket érjen el. A szülő mindig előre néz, mindig azért imádkozik, hogy gyermeke előre haladjon. Mint ahogy az arató ember számára akkor lesz jó a termés, ha a talajt jól előkészíti és az aratásig gondosan végzi a dolgát, a szülő feladata is az, hogy vigyázza gyermekét és mindennapjaiban példát mutasson számára. Ma már túl sok a csábítás, de a hívő ember mindig tudja, hogy mi a dolga. Olyan világban élünk, amikor nagyon gyorsan fel lehet emelkedni, de a magasból könnyen le lehet esni, ami gyógyíthatatlan sebeket okoz — figyelmeztetett az igehirdető.

 

Búcsúzás

 

Varga Botond két éve került a Szatmár–Németi Református Egyházközségbe úgy, hogy a gyülekezet gyermekének tekintette. Sipos Miklós lelkipásztor meghatódva búcsúzott tőle, hiszen családias kapcsolat alakult ki közöttük. Amikor az ifjú lelkészházaspárnak gyereke született, azt szinte „unokának” tekintették. Két év alatt több száz közös szolgálatot végeztek. „Most egyik szemem sír, a másik nevet — jegyezte meg Sipos Miklós. — Sír, mert egy olyan segédlelkész távozik, akinek szíve–lelke ott volt a gyülekezetben, nevet, mert tudja, hogy a lelkipásztor életének van egy Isten által megszabott rendje, nem rendelkezik életével, oda megy aratni, ahova meghívják”. A segédlelkész is meghatódva búcsúzott a Sipos családtól és az egész gyülekezettől.

 

 

Elek György