Szombaton és vasárnap is élettel telt meg a szatmárnémeti Someşul-stadion, hiszen a kétnapos kiállításon résztvevő kutyák és gazdik mellett rengeteg szatmári is kilátogatott ahírneves, tekintélyes múltnak örvendő expóra.
Mindkétnap, a nap szinte minden órájában vidám emberekkel, szelíd, hűséges kutyusokkal, türelmes, de egyben izgatott gazdikkal volt tele a focipálya, amely évek óta otthont ad a sokak által kedvelt kutyakiállításnak.
Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, a két nap alatt összesen négy, két országos és két nemzetközi kiállításon vonultak fel a szebbnél szebb kutyák, emellett szombaton a kaukázusi juhászkutyák klubját is a kiállítással párhuzamosan szervezték.
Látogatókban nem volt hiány
Mint minden évben, idén is sok látogatót vonzott az expó, amelyen a két nap alatt több mint 2200 kutyát csodálhattak meg a szatmáriak. Bár a kutyusok parádéjára minden korosztály kíváncsi volt, a legtöbben fiatal családosok voltak.
A próbák nyolc különböző ringben zajlottak, ahol általában nem csak az adott fajok kutyái és a gazdik/felvezetőik várakoztak, hanem a nézők hosszú sora is végigkövette a bemutatók alatt zajló gyarkorlatokat: a gyerekek csodálták az egyes kutyafajtákat, még a bírák előtt “eldöntve”, szerintük melyik érdemel díjat, de nem csak a gyerkőcök, hanem a felnőttek is elismerően figyelték a ringben parádézó ebek kecses és fegyelmezett mozgását.
Az izgalom természetesen nem csak a gazdikon, hanem a bírák előtt felvonuló ebeken is látszott, ám a próbákat követően minden kutyus másképp “ünnepelte” meg a lezajlott megmérettetést. Voltak, akik ketrecükben pihenték ki a verseny okozta “fáradalmakat”, voltak akik más kutyákkal próbáltak barátkozni, de akadtak olyanok is, akik gazdájuk ölében leltek nyugalomra.
A nemzeti viseletek parádéját a skót border collie nyerte
Noha tavaly elmaradt, idén ismét megszervezték a nemzeti viseletek parádéját, amelynek során hat gazdi a kutyájuk származási helyének megfelelő öltözékben vonult fel a zsűri és a ring köré gyűlt széles közönség előtt.
A látványos parádén Japánból származó aktita és beöltözött gazdája, Skóciából származó border collie és skót ruhába bújt gazdája, Németországból származó tacskó, és gazdija, Nagy-Britanniából származó beagle és gazdája, valamint a Magyarországról származó puli és gazdája vonult fel a bírák és a közönség előtt. A kosztümök sikerességének hála nehéz volt döntés hoznia a zsűrinek, ám a legjobbnak mégis a border collie-t és gazdiját, az akitát és gazdiját, valamint a tacskót és gazdiját kiáltották ki.
Gyönyörű, rövidszőrű német vizsla Szatmár legszebb kutyája idén
Afelől nincs kétség, hogy a kiállításon résztvevő kutyák mint gyönyörűek – és amatőr szemmel kifogástalanok — voltak, verseny lévén a nap végén a bírák mégis kiválasztották a legszebb kutyákat.
A szombati országos verseny Junior Best in Show díját egy border collie, Best In Show díját pedig egy caniche grand blanc kapta. A nemzetközi versenyen egy szamojéd nyerte a Junior Best in Show-t, a Best in Show díjat pedig egy simaszőrű foxterrier kapta.
A vasárnapi országos versenyen egy tacskó kapta a Junior Best in Show díjat, egy caniche grand blanc pedig a legszebb kutya (Best in Show) titulust nyerte el. Ami a nemzetközi kiállítást illeti, a Junior Best in Show egy border collie, a Best in Show díjat pedig ismét egy caniche grand blanc kapta.
A kiállításon megválasztották Szatmár legszebb kutyáját is, amely idén egy gyönyörű rövidszőrű német vizsla lett, emellett a verseny legrangosabb kupáját, a Supreme Best in Show-ért járó kupát egy simaszőrű foxterrier nyerte el.
Szabó Beatrix