Sport

Simán nyert Kínában Hamilton

2017.04.09 - 11:39

A Mercedes-pilóta idei első győzelmét aratta Kínában, ahol kicsit kaotikusan indult a futam. Vettel a második, a nagyot harcoló Verstappen is dobogós — írja az index.hu.

Száradó pályán kezdődött a 2017-es Kínai Nagydíj, miután egy darabig az is kétséges volt, hogy vasárnap meg lehet-e rendezni a futamot, mert a nagy köd és szmog miatt a mentőhelikopter nem tudott volna leszállni a kijelölt kórháznál. Végül orvosolták a problémát, és maradt a vasárnapi kezdés. Lewis Hamilton pályacsúccsal szerezte meg a pole-t, és az első sorban ott volt a ferraris Sebastian Vettel is, a második sorból Valtteri Bottas, Kimi Räikkönen rajtolt. Hamilton jól kapta el a rajtot, a rajtrácsra elég furcsán felálló Vettelnek viszont nagyot kellet harcolnia Bottasszal, de meg tudta tartania a második helyét, így maradt a mercis a harmadik, a negyedik Ricciardo volt, aki megelőzte Räikkönent. A kaotikus futamkezdés nagy győztese Verstappen volt, aki a tizenhetedik helyről rajtolt, de a gumicserék után már a negyedik helyen állt, igaz, a rajtot is nagyon jól elkapta. Ahogy kiment a biztonsági autó, Verstappen egyből akcióba lépett, és megelőzte Räikkönent, ezzel már a harmadik helyen állt, de ment tovább, és nem sokkal később Ricciardót is megelőzte.

A végeredmény

Lewis Hamilton – Mercedes

Sebastian Vettel – Ferrari

Max Verstappen – Red Bull

Daniel Ricciardo – Red Bull

Kimi Räikkönen – Ferrari

Valtteri Bottas – Mercedes

Carlos Sainz – Toro Rosso

Kevin Magnussen – Haas

Sergio Pérez – Force India

Esteban Ocon – Force India

Romain Grosjean – Haas

Nico Hülkenberg – Renault

Jolyon Palmer – Renault

Felipe Massa – William

Marcus Ericsson – Sauber