Vidék

Síelés helyett csak cirkusz

2013.12.02 - 12:44

Az avasi domboldalban épülgető Luna Ses-i sípálya egy jókora homokszem a Szatmár megyei tanácsi gépezetben, ahányszor szóba kerül, annyiszor nyitnak pártközi polémiát a tanácsosok.

 

Gördülékenyen haladtak a napirendi pontok között novemberi ülésükön a Szatmár megyei tanácsosok mindaddig, amíg a lunaforrási sípályát érintő egyik ponthoz nem értek, itt vége szakadt a békességnek. Alexandru Panea ellenzéki tanácsos azt nehezményezte, hogy a közigazgatásilag az Avasfelsőfaluhoz tartozó sípálya építésének bizonyos költségeit, amit a polgármesteri hivatalnak számlázott ki az egyik kivitelező, miért megyei tanácsi költségvetésből szándékoznak kifizetni. Mircea Govor alelnök azt válaszolta, hogy azért, mert a sípálya a megyei és az avasfelsőfalui önkormányzat közös projektje, a kivitelező hibázott amikor egyedül az avasfelsőfaluiakra terhelte a költségeket, januárban a megye költségvetéséből fogják kifizetni. Nemcsak a kivitelező hibázott, hanem Elena Udrea is, ráadásul sokkal nagyobbat, folytatta Govor, aki az előző kormány idején turisztikai miniszterként járt sípálya-ügyben a megyében, amikor „a demokrata-liberálisokkal egy követ fújva összevissza beszéltek, táncoltak, mulattak, majd nem csináltak semmit!” Udrea tette magát, hogy aláírja a támogatási szerződést, ami alapján kormánypénzekből épülhetett volna a sípálya, de vagy a levegőbe húzta a tollvonásokat, vagy láthatatlanná váló tintával írta alá a szerződést, mert a PD-L kormány idején se híre, se hamva nem volt semmilyen kormánytámogatásnak, dohogott az alelnök. A vitába békebíróként Adrian Stef is beszállt, szerinte a problémák ellenére 2014 decemberében már fogunk tudni síelni a Lunán.

 

Princz Csaba