Nem borult a papírforma a labdarúgó Európa Liga elődöntőjének spanyol párharcán, hiszen a csütörtöki házigazda, a Sevilla viszonylag simán behúzta a Valencia elleni sikert.
Unai Emery vezetőedző legénysége az első félidő derekán három perc alatt elintézte a tengerpartiakat, igaz, az első találatnál Mbia – szépségdíjas sarkalása – méteres leshelyzetben volt. A különbség nagyobb is lehetett volna, de a második gól szerzője, Bacca hatalmas „ajtó–ablak” helyzetet hagyott ki a második félidőben. A két együttest egyébként a hazai bajnokságban is nagy különbség választja hely: három hely és 14 pont.
Ennél izgalmasabb összecsapást hozott a lisszaboni Benfica – Juventus elődöntő. Az erőviszonyokat tekintve a vendég torinóiak számítottak a párharc esélyeseinek, de a Benfica már a harmadik percben vezetést szerzett, majd „bezárta a kapuját” a szünetig. A Juventus a folytatásban próbált kozmetikázni az eredményen, Paul Pogba fejese a fordulás után hamar egált érhetett volna, de a hazai kapus, Artur még védeni tudott, viszont a 73. percben Tévez kötényénél a hálóból szedte ki a labdát. Az olaszok viszont nem örülhettek, mivel a hajrában a csereként beállt Lima ismét előnybe hozta a hazaiakat.
Európa Liga, elődöntő, első mérkőzés
Sevilla – Valencia 2–0 (2–0).
Gólszerzők: Mbia (33. perc), Bacca (36.).
Helyszín: Sevilla, Estadio Ramón Sánchez Pizjuán; 44 000 néző.
Játékvezető: Damir Skomina (szlovén).
Sevilla: Beto – Figueiras, Pareja, Fazio, Navarro – Reyes (Marin 59. perc), Carrico, Rakitic, Mbia, Vitolo – Bacca (Gameiro 73.).
Valencia: Guaita – Joao Pereira, Fuego, Mathieu, Bernat (Gaya 46.) – Feghouli (Jonas 74.), Parejo, Keita, Cartabia (Piatti 57.) – Vargas, Alcácer.
Benfica – Juventus 2–1 (1–0).
Gólszerzők: Garay (3.), Lima (84.), illetve Tévez (73.).
Helyszín: Lisszabon, Estádio da Luz; 63 000 néző.
Játékvezető: Cüneyt Cakir (török).
Benfica: Artur – Pereira, Luisao, Garay, Siqueira – Markovic, Pérez, Gomes (Cavaleiro 82.) – Rodrigo, Sulejmani (Almeida 61.) – Cardozo (Lima 63.).
Juventus: Buffon – Caceres, Bonucci, Chiellini – Pirlo – Asamoah, Marchisio, Pogba, Lichtsteiner – Vucinic (Giovinco 66.), Tévez (Osvaldo 83.).
A visszavágókat május 1-jén rendezik.