A háromszéki alakulat történelme során először jutott el kupasorozat legjobb négy csapata közé, az eddigi legjobb szereplését az elmúlt idényben jegyezte, amikor a negyeddöntőben a Kolozsvári CFR-től kapott ki 1–0-ra.
A moldovai alakulat az elmúlt szezonban csak a nyolcaddöntőig jutott el, akkor az FC Viitorul jelentette a végállomást. A legutóbbi elődöntős szereplésig pedig sokat kell visszalapozni a történelemkönyvbe: 1978-ban az Universitatea Craiovától kapott ki 2–0-ra a legjobb négy között, az olténiai alakulat pedig a fináléban a Szatmárnémeti Olimpiát verte 3–1-re!
A két csapat közötti idei mérleget tekintve, háromszékiek megnyerték az alapszakaszban a hazai visszavágót (1–0), tavaly ősszel pedig 1–1-et játszottak a iași-i odavágón. A rájátszásban megrendezték már a szentgyörgyi mérkőzést, ami szintén 1–1-el zárult.
A koronavírus-világjárvány utáni bajnoki újraindulás jobban sikerült a Sepsinek, hiszen egy-egy győzelmet, döntetlen és vereséget jegyzett. A legutóbbi győzelmet az elmúlt hétvégén Bukarestben, a Dinamo ellen érte le. Ezzel szemben a moldovaiak háromból hármat vesztettek, és ezzel a Liga 1 alsóházának utolsó helyén állnak.
A Román Kupa elődöntőjének másik ágán Dinamo – FCSB derbirt rendeznek csütörtök este 20 órakor. A két párharc visszaávóit július 8-án rendezik.
ROMÁN KUPA, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – Politehnica Iași
Június 24., 20.00: Digi Sport, Telekom Sport, Look Tv.
Dinamo Bukarest – FCSB
Június 25., 20.00: Digi Sport, Telekom Sport, Look Tv.
Pesek Attila