Vidék

Segítség kell az óvodás lázári kislánynak

2020.01.28 - 14:02

Borzalmas baleset rázta meg lázári lakóit és az egész megyét tavaly május közepén: egy helyi édesanyát és az akkor 5 éves gyermekét gázolta el egy kamion a településen, amelynek következtében mindketten nagyon súlyos sérüléseket szenvedtek.

Az édesanyának, Mártának a zúzódások mellett öt helyen tört el a bal lába, de eltört a jobb combcsontja is, amelyet most is csavarok tartanak össze. A kislányának, Nórának súlyosan roncsolódott a jobb lába. A Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház szakemberei mindent megtettek, hogy esélye legyen a gyermeknek arra, hogy egy nap ismét talpra álljon.

A különböző beavatkozások és plasztikai műtétből való felépülés után, egy darabig úgy tűnt, ez valóban így is lesz, az édesapja rendszeresen behozta a szatmárnémeti régi poliklinikára gyógytornára Nórát, a helyzet azonban nemhogy javult, hanem súlyosbodott.

A nagyon komoly sérülések miatt azóta amputálni kellett a kislány nagylábujját. Lábra állni ugyan tud, de járni sajnos nem. Nemrég pedig újabb rossz hírt kapott a család: a szakemberek szerint, térd alatt amputálni kellene a kislány lábát, azért, hogy megelőzzék azt, hogy gerincferdülés, csípőficam vagy egyéb szövődmények alakuljanak ki a jövőben.

Minden szülőnek a gyermeke jóléte, egészsége, boldogsága a legfontosabb, nincs ezzel másként a Nagy család sem, éppen ezért azt szeretnék, ha lehetőség lenne arra, hogy lányukat Németországban is megvizsgálják, hátha ott mégis meg tudnák menteni a gyermek lábát. A családnak viszont szűkös az anyagi helyzete: az édesanya nem dolgozhat többé, jelenleg ő a gyermeke hivatalos beteggondozója, az édesapa pedig hosszú évek óta a mezőgazdaságban dolgozik. Jelenleg albérletben laknak Lázáriban.

Azok a jószándékú szatmáriak, akik segítenének, megtehetik a kislány nevére nyitott ING-bankszámlán: Nora Imola Nagy – RO12INGB0000999909992180 (lej) vagy a RO80INGB0000999909992411 (euró). Ha másként segítenének, tárcsázzák a 0751-720-344-es telefonszámot.