Nagykároly

Segít az önkormányzat a károsultakon

A robbanás hatalmas erejű volt: az érintett tömbház negyedik emeletéből kiszakadtak a falak, a nyílászárók (Forrás: Faff Tamás)
2022.03.01 - 16:45
Összesen 16 lakás rongálódott meg vasárnap a nagykárolyi gázrobbanás következtében, az érintett tömbház harmadik és negyedik emelete statikailag veszélyessé vált. A helyreállítási munkálatok mielőbbi elkezdését szorgalmazza Kovács Jenő polgármester.

Vasárnap a reggeli órákban robbanás rázta meg Nagykárolyt: egy, az Avram Iancu téren található négyemeletes tömbház negyedik emeletének egyik lakásában történt gázrobbanás. A gázszivárgás okairól, a robbanás körülményeiről a hivatalos szakvélemény elkészültét követően lesz majd pontos tájékoztatás. 
A robbanásban 16 lakás rongálódott meg. A tömbház harmadik és negyedik emelete katasztrofális állapotban van, a szakértőkön kívül senki más nem is mehet fel ezekre a szintekre. Az ügyben a helyi önkormányzat is határozottan lépett fel, és megoldást sürget. A robbanás sérültjei közül hárman nagyon súlyos állapotban vannak, s bár az orvosoknak sikerült stabilizálniuk mindhármójukat, a kilátásaik sajnos nem túl biztatók.
Hétfőn délelőttre hívta össze Nagykároly polgármestere, Kovács Jenő a Helyi Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségét, annak érdekében, hogy megállapítsák, milyen ütemtervet követnek a pusztító erejű vasárnapi robbanás következményeinek orvoslására. „Az Avram Iancu téren található négyemeletes tömbházban bekövetkezett gázrobbanás miatt a belépés az épület harmadik és negyedik emeletén található lakásokba szigorúan tilos, egészen addig, míg el nem készül a hivatalos szakvélemény arról, hogy mi okozta a robbanást, illetve hol és hogyan történt pontosan a gázszivárgás” — hangzott el a gyűlésen. 


A tömbház alsó emeletein található lakások tulajdonosait visszaengedik otthonaikba, hogy az ott található értéktárgyaikat, használati cikkeiket elvihessék, biztonságba helyezhessék. A Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal sürgősségi eljárásban készítteti el a tömbház statikai szakvéleményezését, annak érdekében, hogy kiderüljön, mennyire megbízható az épület struktúrája.
A helyreállítási munkálatokról a hivatalos szakértői vélemény kézhez vételét követően hoznak döntést. Mivel rendkívüli esetről van szó, a helyi önkormányzat választja ki az építési terv készítőjét, illetve a kivitelező céget is, eltekintve ezúttal a licittől, annak érdekében, hogy minél gyorsabban elkezdődhessen a helyreállítás. Amennyiben a hivatalos szakvélemény lehetővé teszi, négy hónap alatt megtörténhet a helyreállítás. Ugyanakkor a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal megbízottjai felveszik a kapcsolatot a robbanásban érintett 16 lakás tulajdonosaival annak érdekében, hogy kiderítsék, hány lakásra volt kötve érvényes biztosítás. 
A Nagykárolyi Szociális Igazgatóság munkatársai felveszik a kapcsolatot a kárvallott családokkal annak érdekében, hogy szállást biztosítsanak az épület helyreállításának idejéig azoknak, akik fedél nélkül maradtak, illetve a szociális étkeztető révén segítsenek az élelmezési gondjaik orvoslásában. Arra is van lehetőség, hogy sürgősségi segélyt utaljon ki az érintetteknek az önkormányzat.
„Jelenleg családtagoknál, ismerősöknél laknak mindazok, akiknek a robbanásban megsérült a lakásuk, azonban ez a helyzet hosszabb távon nem fenntartható. A Helyi Közterület-fenntartó Igazgatóság emberei gondoskodnak a törmelékek eltávolításáról, valamint a lakásokban maradt javak érintetlenül maradásáról, egészen a helyreállítási munkálatok befejeztéig” — jelentette ki a polgármester. A gyűlés végén Kovács Jenő köszönetet mondott a nagykárolyi tűzoltók gyors és hatékony közreműködéséért. SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Művelődés közönségtalálkozó Nagykárolyban

A rendezvényen nem csak a legújabb lapszámról lesz szó, hanem korábbi, közérdeklődésre számot tartó írásokat közlő kiadásokról is.
Nagykároly

Szentmise Boldog Celestina Donati születésnapján

Vele együtt megemlékeznek Celestino Zini, Siena egykori érsekéről is, aki Celestina anya társa volt a kongregáció megalapításában.
Nagykároly

Március 15 Nagykárolyban: „…ez nem csak a múlt ünnepe!” - KÉPGALÉRIA

A város büszke arra, hogy történelme során mindig voltak olyanok, akik hittek ezekben az értékekben és tetteikkel gazdagították a közösséget.