Vidék

Schwarczkopf János: Támogassanak, hogy a következő négy évben is tudjam folytatni a megkezdett munkát Csomaközön

2024.05.21 - 14:13
„A következő évek egyik meghatározó fejlesztése a földgáz bevezetése lesz a községbe. A projektet már elkezdtük, némi problémába ütköztünk ugyan, de már jó úton haladunk és a közeljövőben erre is reális megvalósítási esély van. Tovább folytatjuk az utak modernizálását Bere faluban is, illetve a mezei utakat is folyamatosan karbantartjuk.” – sorolja a jövőbeni terveket Csomaköz előljárója.

Schwarczkopf János jelenlegi csomaközi polgármester és egyben az RMDSZ polgármesterjelöltjének a munkája nem ismeretlen a lakosok számára, hiszen az ezredforduló óta meghatározó alakja a helyi politikának. Most ismét kéri a lakosok bizalmát! 

hirek/2024/05-majus/unnamed-1.jpg

- Mit gondol, melyek azok a dolgok, amelyeket érdemes megemlítenünk Önről az olvasóink, de legfőképp a csomaköziek számára?

- Szerencsés helyzetben vagyok, hiszen helybéli lakosként már nem kell részletesen bemutatkoznom, 2000 óta, 4 év megszakítással szolgálom Csomaköz község polgárait: 2000-2008 között alpolgármesterként, 2008-2012 polgármesterként, majd 2016-tól ismét polgármesterként tevékenykedem és remélem, hogy a következő években is képviselhetem a csomaköziek érdekeit. 
Egy településvezető azonban, bármennyire is ismert, köteles elszámolni a választáskor tett ígéretei és mandátuma lejárta között eltelt időszakban végzett munkákról, és bőven van is mit mondanom. Az elmúlt négy évben a tanácsosokkal és a munkatársakkal sikerült jól gazdálkodnunk és számos fejlesztést véghezvinnünk a községünkben. De az elmúlt évek tele voltak kihívásokkal is, amelyek érintették Európát, illetve országunkat, megyénket, községünket: a koronavírus-járvány, a tőlünk nem messze dúló háború, és az afrikai sertéspestis-járvány, ami vidékünkön is alapos felfordulást okozott. 

hirek/2024/05-majus/3-7.webp

A kül-és belpolitikai problémák ellenére azonban Csomaköz megmaradt annak, ami mindig is volt, egy élhető, nyugodt, vidéki kisközségnek, ahová jó hazaérkezni. Ezért dolgoztunk sokat az elmúlt években. Önerőből aszfaltoztunk mellékutcákat, mezei utakat, befejeztük az orvosi rendelő modernizálását, a közvilágítást korszerűsítettük az egész településen, bővítettük a meglévő térfigyelő-kamerarendszert, szelektív szemeteseket osztottunk minden háztartásnak, felújítottuk a rendőrőrs épületét. 
Nagy hangsúlyt fektetünk az oktatásra, szeretnénk, ha a csomaközi gyerekek helyben nyerhetnék el mindazt a tudást, amivel később megállhatják a helyüket bármilyen tanintézményben. Ehhez azonban az infrastrukturális körülményeket is meg kell teremteni, ezért a közelmúltban a régi iskola belső tereit is sikerült teljesen modernizálni, illetve felszerelni a mai kor igényeinek megfelelően. 
Az oktatás keretein belül, pályázaton belül biztosítunk a rászoruló gyerekeknek délutáni foglalkozást és meleg ételt, amit nagyon szeretnek. Továbbá 2021-ben sikerült létrehozni egy Ovi-focipályát a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és az Erdélyért Polgári Egyesület segítségével.
hirek/2024/05-majus/2-11.jpg

Az oktatás mellett a sportra és a kultúrára és kiemelt figyelmet fordítottunk. A kultúrotthont elkezdtük felújítani, kicseréltük a tetőt, modernizáltuk a konyhát, a melléképületeket és a raktárt is. Emellett teljesen felújítottuk és felszereltük a sportpályához tartozó öltözőket, hogy a sportolóink a megfelelő körülmények között készülhessenek a meccsekre, a fiatalokat pedig ösztönözzük, hogy járjanak futballozni, sportolni. Egyedülálló a vidéken a női futballcsapatunk, büszkék vagyunk rájuk.
Egy játszóteret is létrehoztunk a sportpálya mellett, hogy a legkisebbeknek – és főleg a szüleiknek – is kedvezzünk. A kulturális egyesületek és a sportegyesület működését mindig is szívügyünknek tekintettük, ezután is támogatni fogjuk őket.
Ahogy minden településen, nálunk is visszatérő probléma a kevés parkolóhely, ezért a Templom utcában önerőből létrehoztunk egy parkolót, amit ingyen használhatnak az emberek. 
Kiemelt projekt volt az elmúlt négy évben a polgármesteri hivatal gépparkjának modernizálása. Pályázaton keresztül egy új traktort és egy fűnyírót vásároltunk, valamint beszereztünk egy bozontvágót, egy utánfutót, egy ciszternát és különböző szerszámokat. Tettük mindezt azért, hogy a közterületeket megfelelően tudjuk gondozni, illetve segítségükre lehessünk a lakosoknak, hogyha bármilyen ilyen jellegű problémájuk adódik. 

- Ez jól hangzik, de melyek a tervek a jövőre nézve? 

- Csomaköz egy vallásos település, a lelki életnek fontos szerepe van a község mindennapjaiban, ezért lehetőségeinkhez mérten támogattuk, és továbbra is támogatni fogjuk, az egyházainkat anyagiakkal, illetve a temetők karbantartásával.
A fiatalok támogatása mellett az idősekről sem feledkezünk meg. 2023-től részesei vagyunk egy házi idősgondozói programnak, amelynek keretében több időt és energiát tudunk fordítani a községben élő szépkorúakra. Emellett a program révén új munkahelyeket is tudtunk helyben teremteni, helyiek számára. 
A látványos fejlesztések mellett számos bürokratikus problémát is meg kellett oldanunk. Az elmúlt mandátum alatt sikerült telekkönyveztetni a földeket, a homokos területek parcellázni és birtokíveket kiállítani, utakat, középületeket telekkönyvezni” – mondta Schwarczkopf János, majd a terveiről mesélt.

hirek/2024/05-majus/5-3.webp

„Számos tervünk van a következő időszakra is, olyan projektek is, amelyek már el vannak indítva, mint például a iskola felszerelése okostáblákkal, bútorzattal, az informatika, kémia, fizika laborok teljes felújítása új eszközökkel. Az Anghel Salighny faluszépítési pályázat keretében járdák felújítására, hidak és behajtók létesítésére törekszünk, valamint elektromos mikrobuszokra és töltőállomásokra is pályáztunk három községgel közösen. 
A következő évek egyik meghatározó fejlesztése a földgáz bevezetése lesz a községbe. A projektet már elkezdtük, némi problémába ütköztünk ugyan, de már jó úton haladunk és a közeljövőben erre is reális megvalósítási esély van. Tovább folytatjuk az utak modernizálását Bere faluban is, illetve a mezei utakat is folyamatosan karbantartjuk.
Még pár hét és befejezzük a polgármesteri hivatal felújítását, utána pedig parkolókat szeretnénk létrehozni a temetők és a kultúrotthon előtti téren. 
Amint fentebb említettem a régi iskola belsejét sikerült rehabilitálni, a következő években szeretnénk a tetőszerkezetet és a külsőt is felújítani, valamint az orvosi rendelőnél is vannak javítanivalók. 
A környezettudatosságra egyre nagyobb hangsúlyt szeretnénk fordítani a következő mandátumban a szelektív hulladékgyűjtés hatékonyabbá tételével és egy szemétlerakó telephely létrehozásával. 
Itt meg kell említenem, hogy tervünk az rengeteg van, ahogyan az eddigi években, a következő négy évben – ha a lakosok úgy szeretnék – sem fogunk tétlenkedni, viszont mindig csak olyan fejlesztéseket tudunk megvalósítani, amire van pályázati kiírás az országban. Tudjuk, hogy van olyan, hogy nem a legfontosabb problémát orvosoljuk először, de ha arra épp nincs projekt, akkor kénytelenek vagyunk várni. Arról azonban biztosíthatom a lakosokat, hogy a pályázatokat folyamatosan figyeljük és bármilyen kiírást találunk, ami a közösség hasznára válhat, rögtön cselekszünk. 
hirek/2024/05-majus/4-5.webp

- Miért szeretne polgármester lenni? 

- A következő négy évben is folytatni szeretném az elkezdett munkát a kitűzött cél eléréséig, hogy szebb és élhetőbb községünk legyen. Nem állítom, hogy nem voltak hibák, de amit tettem, semmit nem önérdekből csináltam. A községért dolgoztam! Csak annyit kérek Önöktől támogatásukkal most erősítsék meg községünkben a fejlődést. Illetve ne feledkezzenek meg arról sem, hogy mennyire kedvező a településnek az a helyzet, hogyha Pataki Csaba áll a megyei tanács élén. A megyei RMDSZ támogatása nélkül sokkal lassabb ütemben tudnánk fejlődni” – mondta Schwarczkopf János, csomaközi polgármesterjelölt.  

Tóth Zsolt