Vidék

Schwabentreffen

2014.08.11 - 09:50

 

Hidakat építünk! — ez volt a jelszava az idei, sorozatban a tizedik nagymajtényi svábtalálkozónak.

A tegnap megtartott, idei nagymajtényi svábünnep a falumúzeumtól induló és a katolikus templomig tartó felvonulással kezdődött, a menet ritmusát a Kalmander Harmony fúvószenekar adta meg. A népviseletben megtartott menet után szentmisén vettek részt az ünneplők, a templomban három nyelven üdvözölték a közelről s távolról jött svábokat és vendégeket.

Két órától az iskola udvarán felállított színpadról David Gheorghe polgármester köszöntötte a résztvevőket, abbéli reményének adva hangot, hogy mindenki ünnepe lesz — ahogy az eddig is volt —, a nagymajtényi svábtalálkozó. Merkel József alpolgármester, a Német Demokrata Fórum (NDF) nagymajtényi szervezetének elnöke románul, magyarul és németül egyaránt köszöntötte az egybegyűlteket, a tíz évre visszatekintő svábünnep szerinte azt jelenti, hogy gyakorolni tudták hagyományaikat, meg tudták őrizni szokásaikat. Leitner János megyei NDF-elnök szerint nem könnyű svábnak lenni ma, hiszen az évszázados kultúrát nem lehet örökölni, azt nemzedékről nemzedékre újra kell tanulni. Pataki Csaba RMDSZ-es szenátor a hatékony, szatmári magyar-német együttdolgozásról beszélt, külön kiemelve az itthon maradt svábok erényeit, hiszen szerinte egy nagy kalanddal ér fel itthon megmaradni kultúrában, vallásban és szokásokban.

Színpadi programok

 

A megnyitó beszédek után zenés-táncos előadásokra került sor, nem csak a helyi óvodások és iskolások járultak a szép számmal összegyűlt közönség elé, hanem — az esemény szerves részét képező strudli sütést és bogrács főzést megszakítva — az asszonyok is, a helyi Nagyboldogasszony klub részéről.

Hattól a Bertici fivérek léptek fel, héttől Horea Someşané volt a színpad, este kilenctől pedig a Dolly Roll zenélt.

Princz Csaba