A Sorompók Nélkül Fesztivál záróelőadása a debreceni Csokonai Színház egyik híres produkciója volt: Molière Scapin, a szemfényvesztő című bohózata, Silviu Purcărete rendezésében.

Sokat vitatott Molière–darab míves, fantáziadús előadását láthattuk a fesztivál utolsó napján.

Mi is a Scapin? Félkézzel odavetett, könnyed bohózat, a nagy műveit már megírt, öreg, meggyengült egészségű szerző kreativitásának utolsó fellobbanása a halál előtt? Egy élet tanulságainak összegzése? Ars poetica? És a főszereplő annyiféleképpen megformálható, látszólagos könnyedségében színésznek, rendezőnek komoly kihívást jelentő alakja? Lehet, hogy Molière saját magát rajzolta meg benne?

Purcărete rendezése az utóbbiakra látszik utalni, az időtlenséget sugalló díszletek és jelmezek pedig nem cáfolnak rá.

A cselekmény egy felújítás alatt (esetleg közvetlenül előtte?) álló kávézóban játszódik, a szereplők egyszerre commedia dell'arte figurák és élő, akár mai emberek. A kettő közötti átfedések jelképekkel vannak feloldva. A sarokban álló, régi zongorát beborító műanyag–fólia alatt akár a főszereplő is meghúzódhat, a falon függő életnagyságú portré asszonyságának rokokó–ruháját az egyik szereplő varrja, mikor felmegy a függöny. Geronte műanyag–zsákban bújik el állítólagos üldözői elől és kapja Scapintől a verést, a két lányt szintén műanyag–fólia takarja el az illetéktelen tekintetek elől. A sarokban feltornyozott székek olyan kortalanok, akárcsak a szereplők ruhái.

Hivatása: szemfényvesztő?

Scapin, az egykori „szemfényvesztő” szolga pedig öreg és lerongyolódott, lezüllött bárzongoristaként kerül elő a zongora tetejéről. Hosszú percekbe telik, míg úgy–ahogy magához tér, újabbakba, amíg a két fiú kérésére rááll, hogy — egykor legendás találékonyságát, cselszövő képességét latba vetve — segítsen rajtuk. Mindketten gazdag, zsugori apák életképtelen gyermekei, szerelmük beteljesítésére, saját érdekeik érvényesítésére se akaratuk, se eszük vagy bátorságuk nincs. Kenyéradó gazdája, Géronte fiától, Leandertől ráadásul nem idegen apjának bosszúszomja, hatalomvágya sem. Úgyhogy egyre–másra törnek a székek, puffannak az ütések, viharok, nevettető bonyodalmak követik egymást, amíg végre győz az emberi találékonyság és értelem — vagyis Scapin összehozza a szerelmeseket, segít a fiúknak elszedni apáik pénzét (amelyből magának egy garast sem tart meg), végül kiadós veréssel áll bosszút az időközben elszenvedett méltánytalanságokért. Hogy aztán a buta, vak véletlen végezzen vele: egy építkezésen fejére essen valami súlyos tárgy.

Még közvetlenül halála előtt is igyekszik kedve szerint alakítani maga körül a dolgokat, manipulálni kihasználóit, ellenségeit egyaránt.

A korának fonákságait kinevető és kinevettető, ezért egész életén át hideget–meleget egyaránt kapó Molière a komédia összes műfaji szabályai szerint tálalt, öniróniával fűszerezett művészi hitvallása ez? Mert a puszta, olcsó szórakoztatás skatulyáiból minden oldalon kilóg. És úgy nevettet, hogy gondolkodtat, érzelmeket is ébreszt közben.

Báthory Éva