Külföld

Savval spricceltek le embereket Londonban

2017.07.14 - 17:38

Öt helyen is savval támadtak emberekre az éjjel London keleti részén, a hatóságok szerint az esetek összefüggnek, egy tinédzsert őrizetbe vettek – közölte pénteken a brit rendőrség.

Az első bejelentés este 9 óra után érkezett, majd a következő másfél órában még négy helyről riasztották a rendőrséget. A hatóságok tájékoztatása szerint az áldozatok arca sérült meg, egyiküknek olyan mértékben, hogy "megváltoztatja az életét". Az egyik sérült a robogóján ült, amikor két támadó szintén robogón odahajtott mellé, és maró anyagot fröcskölt az arcába, majd egyikük ellopta az áldozat robogóját. Egy tizenéves fiút súlyos testi sértés és rablás gyanújával őrizetbe vettek – közölte a hatóság. A tájékoztatásból nem derül ki, hogy a másik négy esetben is történt-e rablás, illetve, hogy ez volt-e az összes támadás indítéka. A The Daily Mail szerint 90 percen belül hajtották végre az öt támadást a motoros banditák, első áldozatukra helyi idő szerint fél 11 előtt nem sokkal permeteztek savat.