Vidék

Sárközújlakon is áttáncolták az éjszakát

2015.02.16 - 10:33

Meglepetésekben bővelkedő, fantasztikus hangulatú farsangi bálon „avatták fel”, azaz adták át a közösségnek a felújított sárközújlaki lakodalmas termet – az már biztos, hogy a padlócsempe „bírja a gyűrődést”, hiszen közel 300-an ropták rajta fáradhatatlanul a táncot.

Gombostűt sem lehetett leejteni a sárközújlaki lakodalmas teremben szombaton este a farsangi bálon – amelyre szinte pillanatok alatt elfogytak a helyek. „Közel 300-an farsangolunk most – mondja a tánc közben egy pillanatra megszusszanó Piricsi Arthur polgármester-főszervező -, de hatalmas volt az érdeklődés, hiszen a sárköziek szeretnek mulatni. Annyian jelentkeztek, hogy két bált is szervezhettünk volna, végül pedig sajnos már csak elutasítani tudtuk, aki később jelentkezőket, hiszen ez a terem befogadóképessége is véges.”

Pedig „ez a terem”, azaz a tavaly különlegesen szépen felújított és vendéglői kényelemmel rendelkező lakodalmas ház – amelynek a farsangi bál volt a „hivatalos” átadása a közösség számára - minden, csak nem kicsi. Szombaton éjjel mégis annak bizonyult, köszönhetően részben a tavasz-drukkereknek és szerelmeseknek, részben Magyarország megismertebb harmonikásának, Máriónak – aki ugyancsak meglepődött, amikor belépett az emelkedett hangulatú, lelkesen táncoló bálozók közé, hiszen ilyen jó hangulatra ő sem számított. S mivel a vidámság és a lelkesedés ragadós, nehezére is esett elbúcsúzni a bálozóktól: az egy órásra tervezett koncertje közel két órásra bővült – mindenki nagy örömére.

Ám nem csak Márió volt az egyetlen Magyarországról érkezett vendég, hiszen dr. Péter Csaba, Fehérgyarmat polgármestere, valamint Sárközújlak testvérvárosa, Lőrinci kilenctagú küldöttsége is hajnalig mulatott. S mivel vendégségbe nem illik üres kézzel menni, a lőrinciek is számtalan ajándékkal bővítették a tombolanyeremények amúgy sem csekély halmazát. Természetesen a házigazdáknak, azaz Piricsi Artúr polgármesternek és a Sárközújlaki RMDSZ-nek is volt meglepetés: előbbitől a belépő hölgyeknek egy-egy szál virág, a második meglepetés pedig még annál is illatosabb volt: töltött káposzta, majd korhelyleves - hiszen az egy héttel ezelőtti Böllérversenyen nem hiába áldozta fel a legnagyobb, 260 kilós disznót a „hagyományőrzésből jeles”-nek kikiáltott sárközújlaki csapat. S mivel ízes falatokat, zamatos borokat és pálinkákat „meg kellett mozgatni”, a Revans Duó pedig fáradhatatlanul húzta a talpalávalót, a fantasztikusan jól sikerült bálnak itt is csak hajnalban lett vége.

 Szabó Kinga Mária