Vidék

Sárközújlak, a modern kisváros

2014.12.22 - 10:19

Fűtött esküvői terem, új híd, több kilométernyi leaszfaltozott utca, lefektetett ivó- és szennyvízhálózat, kialakuló garázshelyek és játszótér, megújuló kultúrházak az idei év eredményei Sárközújlakon — jelentős részüket önerőből valósították meg.

Minden kétséget kizáróan az egyik legszebb és legmodernebb vidéki esküvői terem Sárközújlakon található megyénkben — amelyből most már a központi fűtés sem hiányzik. Ottjártunkkor épp fűtéspróba zajlott, s a fűtőtestek, csövek felszerelése utáni végsimításokat végezték a falakon. Amint azt Piricsi Arthur, Sárközújlak polgármestere lapunknak elmondta, a terem a ’70-es években épült, ám mivel az utóbbi években már nagyon leromlott az állaga és messze nem felelt meg a mai esküvői elvárásoknak, több mint szükséges lett a felújítása. „A rendbetétel szükségességének ötlete 2012-ben vetődött fel, természetesen önerőből, hiszen másképp nem lehetett — fogalmaz, miközben örömmel tekint végig a termen. — Tavaly az épület tetőszerkezetét korszerűsítettük, felújítottuk az egész padlószerkezetet, év elején tettük le a padlócsempét, teljesen átalakítottuk-modernizáltuk a konyharészt, 44 új asztalt és 350 széket rendeltünk — a terem vendéglővel vetekedően van kialakítva és berendezve. A központi fűtésnek köszönhetően december 27-én és január 3-án is tartanak itt eljegyzést, a „hivatalos teremavatóra” pedig a január végi farsangi bálon kerül sor. A teljes felújítás 350 000 lejbe került, saját költségvetésből, de megérte, hiszen nagy szükség volt rá! Sárközújlaknak nem volt egy ilyen terme, ahol a település nagyobb vendégsereget tudna fogadni, bálokat, ifjúsági és egyéb kulturális eseményeket tudna rendezni.” A jövő év tervei között szerepel még a megfelelő felszereltségű, háromfázisos árammal ellátott hűtőkamra kialakítása, amely legkésőbb nyár elejére elkészül.

Nem csak Sárközön, de Adorjánban is zajlik a szintén nagyon rossz állapotba került, beázó tetejű kultúrház felújítása, melyre Kereskényi Gábor képviselő segítségével 40 000 lejnyi támogatást kaptak a megyei tanácstól. „A tetőszerkezet több helyen beázott, emiatt tönkrement a mennyezet. Lépni kellett, de gyorsan, mielőtt még beszakadna az egész. A betonpadló is eléggé rossz állapotban van, megérett már ott minden a teljes körű felújításra, azaz gipszkarton mennyezetre, termopan ajtókra és ablakokra, külső-belső festésre” — mondja a polgármester, hozzátéve: „Adorjánban folyamatban van az ivóvízhálózat kiépítése is, eddig 5,5 kilométernyi csőrendszert fektettek le, a hálózatbővítés jövőre is folytatódik, és nyár végén már vízcsapból fog folyni az ivóvíz. Tudom, sok adorjáninak okozott kellemetlenséget, de szerencsére megértették, hiszen ekkora kaliberű munkálatokat nem lehet másképp elvégezni.”

A tervek szerint vezetékes ivóvíz lesz Meggyesgombáson is jövőre és itt is, illetve Kissárközön is megkezdik a kultúrház felújítását — természetesen önerőből. Mint ahogy önerőből zajlik Sárközújlakon, a napközi hátánál lévő, 1 hektárnyi bozótos terület rendbetétele, ahol garázshelyeket és egy játszóteret is kialakítanak a tömbházlakók számára.

S nem messze innen életnagyságú, kézzel faragott Betlehem díszíti a városka központját, melyet Kurtinecz Péter és Leo készített, minimális költséggel, az önkormányzat megrendelésére, tudtuk meg Piricsi Arthurtól: „Augusztusban egyeztünk meg a művészekkel, akik el is készítették. A faragványok a polgármesteri hivatal tulajdonában maradnak és minden évben fel lesznek állítva. Mi, azaz jómagam, a polgármesteri hivatal és a helyi tanács ezzel az ajándékkal kívánunk áldott, békés karácsonyi ünnepeket Sárközújlak lakóinak és mindazoknak, akik erre járnak.”

 

 

Szabó Kinga Mária