Vidék

Sárközön már járt a Mikulás

2014.12.04 - 18:58

Németországi és ausztriai diákok küldték „cipősdoboz” ajándékaikat a sárközi gyermekeknek

Hatalmas meglepetésben volt részük tegnap a sárközújlaki és a hozzá tartozó települések óvodásainak, általános iskolásainak és a fogyatékkal élő gyermekeknek, hiszen mindegyiküknek egy-egy jókora, szépen becsomagolt és tartalmas ajándékokat rejtő, messziről érkezett „cipősdobozt” hozott a Mikulás. Pontosabban az a Németországból és Ausztriából érkezett önkéntes csoport, akik már tavaly is vállalták a szállító szerepét – a Caritas Szervezet munkatársának segítségével, irányításával. Az ajándékokkal megpakolt teherautó kora délelőtt futott be a polgármesteri hivatal udvarára, majd onnan Piricsi Artúr polgármester irányításával a tanintézmények udvaraira, ahol a gyermekek is segédkeztek a kirakodásban.

A hatalmas kartondobozokból pedig egyre-másra kerültek elő az ajándékok, amelyeket német és osztrák diákok gyűjtöttek, készítettek elő és szortírozták életkornak, illetve annak megfelelően, hogy kislánynak vagy kisfiúnak szóló tárgyak vannak benne – végtelen szeretettel és azzal a tudattal, hogy sok száz kilométerrel távolabb valakinek, egy ugyanolyan gyermek, mint ők (csak „picit” másabb anyagi körülményekkel) nagyon nagy örömöt szereznek.

Az ajándékokat hozó önkéntes csoport pedig folytatta útját, hiszen Erdély más településeire is vittek meglepetést.