Vidék

Sâmbra Oilor folklórfesztivál

2015.05.02 - 12:00

Idén május 3-án kerül megrendezésre az egyik legismertebb megyénkbeli hagyományőrző rendezvény, azaz a tej-összefejés, a megyeközponttól több mint 60 kilométerre fekvő Lajosvölgyön (Huta Certeze), avagy közismertebb nevén: a Sâmbrán.

A Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal, a Szatmár Megyei Tanács, a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ, az Avasújfalui Polgármesteri Hivatal, az Avasfelsőfalui Polgármesteri Hivatal és az Avasfelsőfalui Művelődési Központ közös szervezésében vasárnap immár 59. alkalommal rendezik meg a folklórünnepet. A szervezők gondoskodtak arról, hogy csak megfelelő minőségű ételeket és italokat forgalmazzanak a kereskedők, ugyanakkor a program összeállításakor a változatosságra figyeltek. A folklórfesztivál vasárnap 11 órakor kezdődik, majd bikszádi, avasfelsőfalui, tartolci, kányaházi, nagykárolyi, vámfalui, ráksai, turci, homoródi, batarcsi, kisszokondi, túrterebestelepi, nagytarnai, ukrajnai, girókutai, erdődi, nagykárolyi, tasnádi néptánccsoportok és népdalénekesek lépnek színpadra. Idén nincs választási év, így egyelőre egyetlen vezető politikus sem jelezte részvételét a vasárnapi eseményre. A szervezők tájékoztatásából kiderül, hogy vasárnap 14 órakor Avasújfaluban egy tájházat is felavatnak, ezzel színesítve a megszokott programsorozatot. Az érdekeltek jó, ha tudják, hogy a folklórfesztivál helyszínének környékén forgalomkorlátozásra kell számítani.