Szatmár megye

SAJTÓKÖZLEMÉNY — A Szatmár megyei romák társadalmi befogadása és szerepvállalása

2023.05.17 - 10:30
A Szatmár megyei romák társadalmi befogadása és szerepvállalása megnevezésű projekt a Helyi fejlesztési, szegénységcsökkentési és roma integrációs program révén valósul meg 4.511.822,62 lej értékben. A program 17 hónapja zajlik, és összesen 1300 roma személyt érint Szatmár megyében. Eddig négy vállalt tevékenység ért véget, a további 24 lebonyolítása pedig a programban meghatározott időpontok szerint zajlik.

A befejezett tevékenységek közé tartozik két szakmai képzés, valamint egy, a roma lakosság munkaerő-piaci esélyegyenlőségét segítő felvilágosító kampány.

hirek/2023/majus/romaprojekt/4a.jpg

Az egészségügyi közvetítő tanfolyam az önkormányzatokban romákkal foglalkozó szakemberek továbbképzést biztosítottak 15 szakember képzésével, akik közül többen a roma kisebbség tagjai.
A közösségi lehetőségekhez az emberjogi megközelítéssel kapcsolódó képzés során olyan roma vezetők, önkormányzati szakemberek és önkéntesek részsültek képzésben, akiknek lehetőségük és kapacitásuk van arra, hogy motiválják a roma közösségeket.

hirek/2023/majus/romaprojekt/3.jpg

Ezen véleményformáló személyek támogatják a közösség tagjait abban, hogy jobban megértsék a környezetükben zajló eseményeket, önbizalmat szerezzenek, majd együttműködve oldják meg a közös szükségleteket. Támogatják a közösséget abban, hogy aktívvá váljanak, hogy felismerjék a problémákat, fontossági sorrendbe helyezzék azokat, ugyanakkor úgy segítik őket, hogy nem avatkoznak a döntéseikbe és tetteikbe.

hirek/2023/majus/romaprojekt/5.jpg

A két képzés során tíz településről (Tasnád, Erdőd, Érendréd, Tasnádszántó, Pálfalva, Túrterbes, Szokond, Lázári, Kökényesd, Pusztadaróc) 30 fő szerezte meg a romák integrációjának hosszú távú támogatásához szükséges képesítést.

A folyamatban lévő, vagy a befejezési szakaszban lévő tevékenységek között szerepelnek a projektben a célcsoport megtartását elősegítő tevékenységek, a veszélyeztetett helyzetű romák (felnőttek és kiskorúak) oktatási tevékenységei, a munkavállalás ösztönzése, az egészségügyi szolgáltatások fejlesztése, ösztönzők kiutalása, valamint konténer jellegű közösségi fürdőszobák vásárlása.

hirek/2023/majus/romaprojekt/8.jpg

A tíz darab konténer jellegű, zuhanyzókkal, mosógéppel, ruhaszárító-géppel felszerelt közösségi „fürdőszoba” megvásárlása után az alapvető higiéniai szabályok betartását elősegítő és ismertető tevékenységek megszervezésére kerül sor. A kedvezményezettek higiéniai, egészségügyi és tisztítószereket tartalmazó csomagokat kapnak, amelyeket akár a higiéniai konténerekben is használhatnak.

hirek/2023/majus/romaprojekt/4.jpg

A projekt alapján minden közösséget a Vöröskereszt előírásainak megfelelő elsősegélynyújtó-eszközökkel (hátizsák, elsősegély-készlet, hordágy, kesztyű, géz, vérnyomásmérő, vércukorszintmérő stb.) szerelnek fel, lehetővé téve az elsősegélynyújtási és sürgősségi képzésen elsajátított ismeretek gyakorlati hasznosítását. Több elsősegélynyújtó pont lett létrehozva, amelyeken a 150, 18 és 40 év közötti személy gyakorolhatja az elsajátítottakat.

hirek/2023/majus/romaprojekt/9.jpg

Június és augusztus hónapban a Lacul lui Pintea Turisztikai Komplexumban kivételes körülmények között folytatódnak a 6 és 16 év közötti gyerekeknek szóló, az egészséges életet előtérbe helyező tábor foglalkozásai.
A kedvezményezettek a projekt végrehajtása során végig monitorizálva vannak,  összegyűjtve és analizálva a visszajelzéseiket a képzés hasznosságáról, a tevékenységekben való részvételről, felmerülő problémák esetén akár az alkalmazott eszközök kiigazításával.

hirek/2023/majus/romaprojekt/7.jpg

A projekt kedvezményezettekre gyakorolt ​​hatását célzó mutatók a következőek: a felhatalmazást elősegítő intézkedésekben részesült romák száma 399 fő a 730 fős célértékből, az 1250 fős célértékből 487 fő a beilleszkedést elősegítő szolgáltatásokban részesülő romák száma, míg a jogvédő roma vezetők és szakemberek képzése 15 fő az előírt 15 főből.

hirek/2023/majus/romaprojekt/6.jpg