Vidék

Saját jelölteket indíthat a német fórum

2015.09.22 - 20:53

A Német Demokrata Fórum Szatmár megyei szervezete közvélemény-kutatást végez, hogy felmérje, milyen mértékben támogatná a lakosság, ha önálló jelölteket állítana a helyhatósági választásokon.

Stefan Kaiser, az NDF észak-erdélyi regionális szervezetének alelnöke tegnap sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a szervezet a jövőben nagyobb mértékben kíván részt venni a közélet formálásában, többet akar tenni a lakosság életszínvonalának a javításáért. Elsősorban azokon a településeken kíván aktívabb lenni, ahol svábok is élnek.

Az NDF-nek Szatmár megyében jelenleg van hét polgármestere, hét alpolgármestere és harmincnyolc tanácsosa. Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, Tasnádon és Erdődön közös listán szerepel az RMDSZ-szel. A jövő héten készíttetnek egy közvélemény-kutatást, hogy felmérjék, mi a véleménye a szatmáriaknak arról, hogy külön polgármester-jelölteket és tanácsosi listákat állítsanak, illetve amennyiben nem értenek ezzel egyet, melyik párttal kötött megállapodást látnák jónak.

Johann Leitner, az NDF megyei elnöke hangsúlyozta, hogy az NDF huszonöt éve működik együtt az RMDSZ-szel, és ezt a megállapodást nem rúgnák fel, amennyiben az RMDSZ nem állítana jelölteket azokban a községekben, ahol jelenleg NDF-es polgármester van.

Josef Hölczli, az NDF szatmárnémeti szervezetének elnöke kifejtette, hogy a szervezet eddig is nagyon sok befektetőt hozott a megyébe, a jövőben pedig arra fognak törekedni, hogy ezeknek a cégeknek a listája bővüljön. Fontos, hogy új munkahelyek jöjjenek létre és változások következzenek be az oktatásban. Képzett szakemberekre van szükség.

Stefan Ressler, az NDF Szatmár megyei szervezetének alelnöke hangsúlyozta: a román társadalom megérett arra, hogy ne politikai és nemzetiségi alapon válasszon, hanem rátermettség alapján. Az NDF-nek vannak kompetens emberei, akik már bizonyítottak és nem plakátragasztókból váltak politikusokká. Leitner bejelentette, hogy a fórum szatmárnémeti polgármester-jelöltje Hölczli, Ressler vagy ő maga lehet.

Elek György