Szatmárnémeti

Rus Lilla második lett a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen

Rus Annamária és Rus Lilla megkapták elismerő okleveleiket és könyvcsomagjaikat a helyesírási versenyen elért eredményért, a kifejtett munkáért / Fotó: A szerző felvétele
2021.07.09 - 17:00

A megváltozott tanulási módszer ellenére is az egyik legjobbnak bizonyult évfolyamán a szatmárnémeti Rákóczi Ferenc Általános Iskola hetedikes tanulója, Rus Lilla, aki a 100-ból 98 pontot ért el. Ezzel a teljesítményével a határon túli versenyzők közül a legmagasabb pontszámot érte el évfolyamán, míg a nemzetközi mezőnyben a második helyen végzett, alig 0,5 ponttal lemaradva az első helyezettől. Felkészítő tanára, Rus Annamária, a Rákóczi iskola magyartanára pedig Arany oklevelet vehetett át kiemelkedő tehetséggondozó munkájáért, hiszen az elmúlt években több diákja is eljutott a verseny országos, illetve nemzetközi szakaszára.

Lillával és Annamáriával a versenyről beszélgetve kiderült, hogy idén kicsit nehezebb volt a felkészülés, hiszen az online oktatási rendszerben minden nehezebben működött, de aztán csak beneveztek a versenyre lesz, ami lesz alapon, aztán ahogy egyik szakaszról továbbjutott a másikra, már Lilla szeretett volna szép eredményt elérni. Az országos szakaszon akadt egy kis technikai problémájuk a verseny során, de szerencsére ez nem akadályozta meg őt abban, hogy a nemzetközi szakaszba is bekerüljön. A nemzetközi verseny az eddigiektől nehezebb volt, mivel 30 feladatot kellett megoldaniuk, amire mindössze 45 perc állt a versenyzők rendelkezésére. Idén nem volt tollbamondás a versenyen, de több feladatot kellett megoldani, és minden apróságra nagyon kellett figyelni. A feladatok között a j, ly megfelelő használatát kellett jól alkalmazni, földrajzi és személyneveket kellett kiegészíteni, hagyományos írásmódhoz fűződő családneveket kellett helyesen írni, betűrendbe kellett sorolni a szavakat, illetve különböző szabályokat kellett kiegészíteni és példát csatolni hozzájuk, mesélte Lilla, aki elmondta, hogy a földrajzi nevek helyesírása során az általános szabályt igyekezett alkalmazni, mivel sok olyan település, folyó neve volt megadva, amely a Kárpát-medencében található, nem csak hazánkban.

Lilla rávilágított, hogy az általános hetedikes tananyaghoz képest jobban kellett a település- és földrajzi nevekre fókuszálni, illetve sokat kellett szabadidejében gyakorolnia, hogy ilyen jó eredményt érjen el. Annamária elmondta, hogy alaposan rá kellett készülni a versenyre, a tavaszi vakációban is sokat gyakoroltak, ám erre a versenyre kimondottan érvényes, hogy nem lehet egy év alatt felkészülni rá, hanem a folytonos gyakorlásnak van eredménye, a tudástáruk minden évben gyarapszik, bővül, ezért is nehezebb az ötödikes gyerekek számára a verseny.

A beszélgetés során kiderült, hogy Lilla már kisgyerekkorában is foglalkozott a helyesírással, szereti és érzi a helyesírást. Ezenkívül sokat olvas, mely hobbija szintén segíti a helyesírás mélyebb elsajátítását, de a szókincsét is bővíti. Ötödikes korában megnyerte korosztálya nemzetközi versenyét, akkor a 100-ból 100 pontot ért el, de leginkább a versenyhangulat az, ami hiányzott neki a mostani online versenyből. Jövőre is szeretne benevezni a versenyre, és bízik benne, hogy jelenléti verseny lesz majd Budapesten, melyre ki is jut. A hosszabb távú tervei között pedig a magyar-angol egyetemi szak elvégzése szerepel, hiszen szeretne pedagógusként dolgozni, megszerzett tudását továbbadni a jövő generációknak.

Sógor Beáta

Ajánljuk még a témában:

Sport

Vívás: rangos versenyt rendeznek Szatmárnémetiben

A szatmárnémeti, George Coşbuc utcai Csipler Sándor Vívóteremben rendezik a héten a felnőtt párbajtőrvívók bajnokságát — közel százhúsz sportolót várnak a pástokra.
Szatmárnémeti

Szatmárnémeti versenyzője is lesz a magashegyi-futás világbajnokságnak

Április derekán, a portugáliai Vouzela-t övező hegyekben tartják az idei magashegyi-futás világbajnokságot. Hodas Erzsébet Katalin személyében szatmárnémeti futó is meghívást kapott, hogy legyen tagja a nagy megmérettetésen a román válogatottnak.
Nagykároly

Szombaton rendezik a Petkes Gergely Matematika Emlékversenyt

November 18-án rendezik meg a Nagykárolyi Elméleti Líceumban az intézmény egykori elismert és közkedvelt matematikatanáráról elnevezett, Petkes Gergely Matematika Emlékversenyt.