A Diósgyőr maradt a tabella alján, mivel házigazdaként kikapott a Zalaegerszegtől.
A címvédő és listavezető Ferencváros otthon gyűjtötte be a három pontot a Budafokkal szemben. A fővárosiak immár 61 mérkőzés óta veretlenek hazai pályán az NB I-ben, kiváló sorozatuk 50 győzelemből és 11 döntetlenből áll. Legutóbbi 15 bajnoki összecsapásukat kivétel nélkül megnyerték a Groupama Arénában, ahol legutóbb – 2017. április 15-én – a Vasas tudott győzni. Így nem meglepő, hogy a Fradi zárja a naptári évet az OTP Bank Liga táblázatának az élén, habár két, korábbról elhalasztott mérkőzésüket is pótolni kell majd.
A táblázatban korábban harmadik újonc Budafok sorozatban hetedik bajnoki találkozóján maradt nyeretlen, ebben az időszakban csupán két pontot szerzett, így egészen a 10. helyre csúszott vissza, és már csak egy pont az előnye a kieső helyen álló Honvéddal szemben.
Ugyancsak hazai pályán nyert a második helyezett MOL Fehérvár, amely a pénteki nyitányon verte magabiztosan az idei utolsó kört negyedikként kezdő Kisvárdát. A székesfehérváriaknál ezúttal is kezdő volt, és végig játszott a szatmárnémeti Rus Adrián, míg a kisvárdaiaknál csak Claudiu Bumba kapott lehetőséget, de a Szatmárnémeti LPS-nél nevelkedett támadó középpályás csak az első félidőben játszott.
Az idei naptári évben még két mérkőzésre kerül sor az élvonalban: a koronavírus-járvány miatt elhalasztott Újpest FC – Zalaegerszeg és Budafoki MTE – Budapest Honvéd találkozót is szerdán pótolják. MTI
OTP BANK LIGA, 16. FORDULÓ
Mezőkövesd Zsóry FC – Puskás Akadémia 1–0 (1–0)
G.: Besirovic 6.
Újpest FC – Budapest Honvéd 2–1 (0–0)
G.: Beridze 64., Perosevic 77., illetve Balogh 67.
MTK Budapest – Paksi FC 3–1 (0–0)
G.: Dimitrov 74., Prosser 79., Schön 89., illetve Nagy R. 90+4.
Diósgyőri VTK – Zalaegerszeg 1–3 (0–2)
G.: Iszlai 78. (11-esből), illetve Zimonyi 16., 65., Szánthó 43.
Ferencvárosi TC – Budafoki MTE 2–1 (0–0)
G.: Lovrencsics 57., Haratin 62. (11-esből), illetve Zsóri 75.
MOL Fehérvár FC – Kisvárda Master Good FC 3–0 (1–0)
G.: Bamgboye 8., 87., Petrjak 46.
1. Ferencvárosi TC 14 12 2 0 31–7 38
2. MOL Fehérvár FC 15 8 5 2 35–17 29
3. MTK Budapest 16 7 4 5 24–21 25
4. Puskás Akadémia FC 16 7 2 7 20–24 23
5. Kisvárda Master Good 15 6 5 4 17–18 23
6. Paksi FC 16 6 3 7 29–30 21
7. Zalaegerszegi TE FC 15 6 2 7 26–25 20
8. Mezőkövesd Zsóry FC 16 6 2 8 16–22 20
9. Újpest FC 15 4 4 7 17–30 16
10. Budafoki MTE 14 4 3 7 16–24 15
11. Budapest Honvéd 15 3 5 7 22–22 14
12. Diósgyőri VTK 15 3 1 11 18–31 10