Az egyéni teljesítményeknek köszönhetően nyerte meg a VSK Marburg elleni CEWL-mérkőzést. Green ismét remekelt, Solopova is szárnyalt.
A keddi, BC Pharmaserv Marburg elleni Női Közép-Európa Liga mérkőzés világított rá ismét arra a tényre, hogy „rövid” a Szatmárnémeti VSK kosárlabdacsapatának a kispadja, így kérdéses, hogy meddig bírják a lányok a megfeszített tempót, meddig bírnak majd a maximumon teljesíteni. Bár ezt a statisztikák nem mutatják ki, de kedden a német ellenfél majd’ 3 percenként cserélt, míg a VSK oldalán csak ritkán láttuk, hogy a kezdők rövid pihenést kapnak az edző részéről a mérkőzés idején.
Tíz játékossal érkezett a Marburg, és mind pályára léptek kedden úgy, hogy legkevesebb játékidőt a 22 éves Kim Winterhoff kapta, 12 perc 33 másodpercet. Mind a 10 játékos betalált a németeknél, a legeredményesebb játékos a 29 éves bolgár Diana Voynova volt, 15 ponttal. A leghatékonyabb játékosuk a 22 éves német Marie Bertholdt volt (17 pontos hatékonysági mutató).
A VSK-nál viszont kilenc játékos lépett a pályára kedden úgy, hogy Szmutku Renáta és Mariana Sfîrlea a mérkőzésnek csak utolsó percében kapott lehetőséget. Tehát, az öt kezdőn kívül csak két cserével játszott Marius Dobă. Marina Solopova szárnyalt és 22 pontig jutott, míg a három amerikai lány, Britany Miller, Porchia Green és Taneisha Harrison, illetve Andra Mandache egyenként 14 pontot dobtak. Green 31, Solopova 22, Harrison pedig 18 pontos hatékonysági mutatóval zárt.
Ezekből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy egyéni teljesítmények tekintetében jobb volt a VSK, mint a Marburg, viszont csapatként jobban „muzsikált” a német ellenfél. A cserék „külön meccsét” magasan a németek nyerték, hiszen Unger cseréi 38, Dobă cseréi pedig 5 pontot dobtak.
Természetesen, a végeredmény marad meg a statisztikában, és ennek a szatmáriak örülhetnek. A legjobbkor jött ez a siker, hiszen úgy tűnt, hogy hullámvölgybe kerültek a lányok a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC elleni vereség után, ugyanis az ezt követő honi bajnokin, a CSB Teleorman Alexandria elleni idegenbeli találkozót is elveszítettek egy gyenge teljesítmény miatt. A németek elleni sikerrel ismét mosoly ült a lányok arcára, ismét megkapták a jól kiérdemelt tapsot a szatmári közönség részéről, így szombaton jöhet egy újabb jó itthoni bajnoki meccs, a Kolozsvári Universitatea ellen, amit meg kell nyerni.
A CEWL-kiírás szerint december 20-án Szatmárnémetiben rendezik a VSK – Aradi FCC ICIM találkozót, január végén, illetve február elején pedig lejátsszák az utolsó csoportmeccseket is, az SBŠ Ostrava – Szatmárnémeti VSK oda-visszavágót (január 23. és 24.), illetve a BC Pharmaserv Marburg – FCC ICIM Arad oda-visszavágót (január 30., február 1.).
A CEWL B-csooportjának az állása:
1
SZATMÁR
3
3
0
233:182
6
2
Marburg
4
2
2
285:264
6
3
Ostrava
4
1
3
254:307
5
4
Arad
3
1
2
204:223
4
A-csoport
1
Brassó
4
4
0
372:326
8
2
Brno
5
2
3
389:418
7
3
Gyulafehérvár
4
2
2
300:296
6
4
Flying Foxes
5
1
4
382:403
6
Pesek Attila