Sport

Rosberg is érintett az offshore botrányban

2016.04.05 - 17:06

Sorra dőlnek a dominók, egyre több név kerül elő sztársportolók közül, akik kapcsolatba hozhatóak a világméretű adócsalások után nyomozó „Panama Papírok” ügyében.

A Bild című napilap legfrissebb információi szerint ugyanis nagyjából ezer német személy érintett az off shore ügyben: celebek, politikusok, bankárok és többek között a Forma–1-es világbajnokságot összetettben vezető Nico Rosberg (30) is. A feltárt dokumentumokból kiderül, hogy a Mercedes-istálló és rajta keresztül a pilótája is szerződéses kapcsolatban áll egy a Virgin-szigeteken bejegyzett fantomcéggel. Rosberg menedzsmentje nem kívánt nyilatkozni az ügyben, a Mercedes sajtóosztálya pedig az üzleti partnerekkel kötött titoktartás miatt nem ment bele a részletekbe. Azt pedig visszautasította, hogy bármilyen törvénytelenséget követett volna el. Egy nappal korábban Lionel Messi családjáról derült ki, hogy benne vannak a botrányban. A barcelona argentin focistája az apjával együtt kapcsolatba hozható egy Mega Star Enterprises nevű offshore céggel. Amelyet azért hozhattak létre, hogy ezen keresztül vándoroltassanak pénzösszegeket, amelyek után nem fizettek adót. A spanyol lapok szerint Messi apja másfél évre börtönbe kerülhet.