Vidék

Ropták a táncot Egriben

2012.05.07 - 10:24

Vasárnap zsúfolásig telt az egri kultúrház a második Orgona Néptáncfesztiválon az Egri Csodaszarvas Néptánccsoport szervezésében, amelyre a megyéből és Magyarországról és is sok vendég érkezett.

 

 

Nagy volt az öröm vasárnap Egriben, hiszen az Orgona Néptáncfesztivál meghívott néptánccsoportjai szekerekkel vonultak végig a község falvain, hogy az embereket a fesztiválra, majd azt követően az esti élőzenés táncházba hívogassák. A fiatalok jókedvű éneklése, a muzsikusok által húzott népzene láthatóan meghozta a falubeliek kedvét, hiszen négy órára zsúfolásig megtelt a kultúrotthon díszterme, de szép számmal érkeztek szatmári vendégek is. Az eseményen tiszteletét tette Günthner Tibor szenátor és Csehi Árpád Szabolcs megyei tanácselnök is, aki a fesztivál megnyitóján köszönetet mondott az egri Szarvas családnak, akik megálmodták ezt a fesztivált és második alkalommal sikerült meg is szervezniük. A néphagyomány, a néptánc meghatározó eleme egy nemzet identitásának, hozzájárulva a megmaradásunkhoz és a fejlődésünkhöz, hangsúlyozta a tanácselnök. Szabó Elek polgármester is elismerően beszélt a rendezvényről, majd anyák napja lévén, köszöntötte az édesanyákat. Ifjú Szarvas Károly, a fesztivál kezdeményezője, az Egri Csodaszarvas Néptánccsoport vezetője elmondta, ennek a rendezvénynek a célja a magyarság megtartása, hogy ne csak magyarul beszéljünk, hanem magyarul táncoljunk és énekeljünk is. A fesztiválon sorra bemutatták néptánctudásukat a megye legjobb tánccsoportjai.

 

Színvonalas fellépések

A fellépők sorát az Egri Csodaszarvas Néptánccsoport kezdte, a közönség vastapssal jutalmazta a falubeli fiatalokat, akik friss lendülettel járták a mezőségi táncot. A kökényesdi kisiskolások is kitettek magukért, akik lábaikkal dobbantva verték a ritmust a moldvai muzsikára. Őket követték a többiek, köztük a Bogdándi Néptánccsoport, a Nagykárolyi Rekettye Néptánccsoport is, illetve két magyarországi együttes, a Kéki Nefelejcs Néptánccsoport, valamint a Szamosszegi Népdalcsoport, mint a fesztivál díszvendégei. Akik a színvonalas előadások láttán kedvet kaptak a táncra, este kimulathatták magukat a táncházban a zenészek által húzott népi muzsikára. Amint Ifj. Szarvas Károly elmondta, Egriben 2005-ben kezdték el a néptáncoktatást, azóta sok gyermeket és fiatalt sikerült megfertőzni a néptánc szeretetével, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy jelenleg az 1200 lelkes faluban 15 pár táncol. Ezen a fesztiválon kívül bálokat is szerveznek, ahol alkalom nyílik a táncra, és kérdésünkre azt is bevallotta, hogy a saját lakodalmán is hagyományos népzenére fognak mulatni.

Pándi Annamária