Nagykároly

Ropták a táncot a Nagykárolyi Néptánctalálkozón

2014.10.26 - 13:51

Szombaton immár 14. alkalommal került megrendezésre a Nagykárolyi Néptánctalálkozó a Rekettye Kulturális Egyesület szervezésében. Az érdeklődőket egész napos program várta, hiszen a tánc mellett kézműves foglalkozásokon is részt vehettek.

A Szent László Közösségi Házban immár 14. alkalommal került megrendezésre a Nagykárolyi Néptánctalálkozó, melyet idén is a Rekettye Kulturális Egyesület szervezett. Az egész napos program kezdeteként délelőtt különböző kézműves foglalkozásokon vehettek részt a nagykárolyi, valamint a környékbeli településekről érkező gyermekek és fiatalok. A foglalkozáson a batikoláson, bogozáson, gyertyaöntésen, agyagozáson és fafaragáson kívül bőrkarkötőt készítettek a gyerekek, de az érdeklődők az íjászkodást is kipróbálhatták.

Déltől aztán megkezdődött az igazi táncos mulatság, hiszen gyermektáncház keretében oktatták a legkisebbeket. A gyermekek ez idő alatt a tánokon kívül gyermekjátékokat tanultak. A rövid pihenő után este 6-kor vette kezdetét az ünnepi gálaműsor, melyre már zsúfolásig telt a közösségi ház díszterme. Az esti gálaműsor minden évben a nap fénypontjának számít, hiszen környékbeli és külföldi néptáncegyütteseknek is lehetőséget nyújt a bemutatkozásra, a nézők pedig közel három órán át élvezhetik a műsort. Mint minden évben, idén is szó esett az egyesület elmúlt egy évi tevékenységéről.

Székely Sára, a Rekettye Kulturális Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Mint elmondta, a Rekettye Néptáncegyüttes több mint két évtizede biztosít lehetőséget arra, hogy megélhessék és átélhessék hagyományaikat a tagok. Röviden mesélt az egyesület idei évéről, a nyáron megrendezett és igazán népszerűre sikerült kézműves táborról. Ugyanakkor az egyesület nemcsak a néptánc, de a népzene oktatására is hangsúlyt fektet, ezért is tartották meg idén nyáron az első Nagykárolyi Népzenetábort. Szeptembertől citera és furulya-oktatás is kezdetét vette, Agárdi Éva citera-, és Biró István furulyaoktatók közreműködésével. Azt, hogy igenis van jövője vidékünkön a népzenének és néptáncnak mi sem bizonyítja jobban, mint hogy jelenleg 90 fiatal tagja van az egyesületnek, a néptáncot Filep László "Laci bácsi" oktatja a fiataloknak.

A Rekettye Kulturális Egyesült immár 14 éve ügyködik azon, hogy az őseinktől kapott "csomagokat" továbbvigyük, és így induljunk el a jövőbe. A köszöntő után kezdetét vette a fergeteges műsor, a hangos nótaszót és a lábak kopogását pedig még az utcán is hallani lehetett. A táncműsort a kis Rekettye kezdte meg sárközi cinegéssel, majd sorra jöttek a környékbeli és magyarországi fellépők. Fellépett Rekettye utánpótlás, akik szatmári gyermeklakodalmast mutattak be.

A Hérics Táncegyüttes bohócjárással, üveges tánccal, mezőségi sűrű legényessel valamit szatmári tánccal állt közönség elé. Az encsi Csikuska néptáncegyüttes sárközi, vajdaszentiványi, valamint táncokat bonchidai magyar táncokat mutatott be. Szatmári táncokkal fellépett a börvelyi Bekek Néptáncegyüttes, Schlachter Flóra pedig mezőségi népdalt énekelt. A cigány ritmusok sem maradhattak ki az esti programból, a Fábiánházi Hagyományőrző Cigányegyüttes szatmári cigánytáncokkal kedeskedett a közönségnek.

 

Az est utolsó fellépőjeknt a házigazda Rekettye Néptácegyüttes állt közönség elé és kalotaszegi táncokat járt. A gálaműsort követően a rendezvény ugyancsak a díszteremben folytatódott az immár hagyományos táncházzal, melyen többek között mezőségi, szatmári, széki és kalotaszegi táncokat próbálhattak ki a résztvevők.

IDE KATTINTVA TOVÁBBI KÉPEKET IS MEGNÉZHET!