Mindig „zajlik az élet” a Szejke–tanyán, a Borókagyökér Egyesület égisze alatt, ám ez a hét talán a legnyüzsgőbbje volt az idei nyárnak.

Hétfőn kezdődött a Röpike Néptáncegyüttes részben sátorozós néptánctábora, „alig” 130 gyerkőc részvételével — akikkel négy korcsoportba osztva foglalkoztak. A legkisebb 4 – 7 évesek a felcsíki lépéseket tanulták, a 10 – 12 évesekből álló középcsoport (akik közül sokan már az óvodában megismerkedtek a néptánc és a népi gyermekjátékok lépéseivel) a szilágysági, míg a nagyok a szatmári táncokat sajátították el Magyar Dávid oktató, valamint a kiemelkedő röpikés–táncos Lőrincz Csilla vezetésével. Ám nem csak ennyi volt a tánc, ugyanis a Röpike néptáncosainak edzőtábora is zajlott, amelynek keretében Küküllő–menti táncokkal gyarapították tudásukat, Kása Zsolt oktató vezetésével. 

Természetesen a táncolás, játszás, pónilovaglás, önfeledt szaladgálás mellett a kézműves foglalkozások sem maradtak el, az aprónépek szebbnél–szebb „labdákat” nemezeltek,  bőrből tarsolyt és csuklóra valót készítettek, agyagoztak, sípot, gyűrűt, receficét faragtak, gyöngyöt fűztek — sőt, egy hatalmas ekoprintet is készítettek, azaz egy nagy vászonra különféle leveleket, virágokat, szirmokat helyeztek el, amit aztán szorosan feltekerve meggőzöltek (természetesen a felnőttek), kibontva pedig egyedi színű és mintájú anyag lett belőle. 

A kíváncsiabbja pedig azt sem mulasztotta el, hogy be–beszaladjon vagy kukucskáljon a Borókagyökér műhelyébe, ahol az Erdélyi Hagyományok Háza támogatásával valami egészen különleges készült: a csángó népviselet sajátos darabját, az egybeszabott ember-inget vagy emberes-inget készítették Popa Zsolt viseletkészítő irányításával. A Röpike társ–vezetője és oktatója, Kása Melinda azonban nem csak bekukucskált a képzésre, hanem kisfia számára meg is varrta, ki is hímezte a magyar, s főleg erdélyi magyar viseletekre jellemző ruhadarabot — egyrészt mert vidékünkön nem található, másrészt ritka alkalom, hogy néptáncos készíthet maga vagy családtagja számára népi ruhadarabot.

A napi programból a népdaltanulás és az esti örömzenélés, valamint táncház sem hiányzott — annál is inkább, mivel szintén ezekben a napokban zajlott a hangszeres népzenei tábor is. Major Arnold, valamint Barna Anikó irányításával a szép számú, haladó vagy teljesen kezdő érdeklődő — köztük jó pár Röpikés is — a hegedű, a brácsa, a bőgő, a furulya, a koboz és a citerajátékkal ismerkedett, vagy fejlesztette tovább már meglévő tudását.

Annak rendje s módja szerint a Communitas Alapítvány támogatásával megvalósult tábor hatalmas gálával zárult (szó szerint kicsi volt a Lépésház), amelyen a gyerkőcök bemutatták mindazt, amit a hét folyamán tanultak — és amely, szokás szerint nem ért véget az utolsó taps elcsattanásával. A gyermekek nehezen váltak meg egymástól, a tanyától, s a szülők sem siettették a búcsút, mindenki jól érezte magát és vidáman táncolta–énekelte körbe a hatalmas tábortüzet.


Szabó Kinga Mária