Ír kocsmazenével kedveskedtek péntek este a nagykárolyi Buffalo Pub közönségének a The Dockers nevű formáció tagjai, azaz Molnár Stike és ifj. Deák Endre. Nagy sikert arattak.

Színültig, sőt, talán még azon is túl megtelt péntek este a nagykárolyi — hetedhét határon túl is méltatott — szórakozóhely, a legendás Buffalo Pub. Ír zenével kedveskedtek az üzemeltetők, egész pontosan a The Dockers kétszemélyes zenekar szólaltatott meg olyan zenét, amelyet az Ír-sziget kocsmáiban szokás muzsikálni. Az együttes alapítójával beszélgettünk a koncert előtt.

Molnár Stike elmondta, hogy Nagyváradon alakult meg az első, ír kocsmazenét játszó zenekar Romániában, a Blackbeers. Megkeresték az akkoriban a Sebes-Körös-parti városban egyetemista Stikét, s ahogy az lenni szokott, hamar megegyeztek, együtt zenéltek, és közben a fiatalember valósággal beleszeretett a sajátos ír zenei világba, amelyről addig nem is nagyon hallott.

Évekig zenéltek közösen a váradiakkal, majd elváltak az útjaik. Stike utána gitárost keresett. Ifjabb Deák Endrét gyerekkora óta ismeri, ráadásul vörös hajú, íres a kinézete. „Nem a haja miatt választottam őt, de az is igaz, hogy az is közrejátszott. Nos, elkezdtünk muzsikálni, és mindketten nagyon szeretjük, ráadásul szerencsénkre az emberek is szeretik azt, amit teszünk. Hívnak is minket össze-vissza, de igazából hobbiból csináljuk” — folytatja a történetet. Érdeklődésünkre válaszolva kifejti, hogy egyébként az ilyen jellegű zenélésből nem lehetne megélni, az ilyesmit „csak” szeretetből kell vagy lehet végezni.

Repertoárjukban egytől egyig híres ír kocsmadalok szerepelnek. Mint mondják, az ír zene ezen ága igen bő. „Ez az ő folklórjuk, ez az ő népzenéjük” — magyarázza, és hozzáteszi, hogy az Ír-szigeten úgy alakult, hogy ez beköltözött a kocsmákba, a nevezetes pubokba. Az általuk játszottak között vannak népdalok, de persze műdalok is. A The Dockers zenekar hangszeres dalokat is játszik, ezeket az írek táncoknak nevezik, és ezekre táncolnak. Az ottani szórakozóhelyeken ezeknek a muzsikáknak különösen nagy kultuszuk van. Ezekben az énekhang ritka, legfeljebb másodlagos szereppel bír. „Amivel nagyon gyakran találkozol a pubokban: beülnek az öregek, elkezdenek játszani hangszereken, hegedűvel, fuvolával, dobokkal, gitárral, és aztán táncolnak az emberek…” — avat be a részletekbe. Elmondása szerint az „alapvető minimumot” jelenti az, hogy ők ketten zenélnek. Jó lenne, ha lenne még egy hegedűs, egy dobos… (Van az íreknek egy tradicionális dobjuk, az még nagyon jó lenne — sugallja, hogy jelentkezzenek a bodhranon játszani tudó nagykárolyiak vagy környékbeliek.) „Igazából azonban ez így, kettesben is működik.”

Ír nyelv helyett magyarul néha csak gael nyelvről beszélünk, pedig az az összefoglaló neve az ír, a skót gael és a manx nyelveknek, amelyek egyébként nagyon közel állnak egymáshoz. Stikéék ellenben angolul énekelnek (egyelőre), hiszen a gael „még a magyarnál is nehezebb”, igen nehéz elsajátítani…

Zenéltek már igazi íreknek is. „Meglepően jó volt a visszajelzés. Persze előtte féltünk egy kicsit… Ez normális. De mindig elmagyaráztuk nekik, hogy ne értsenek minket félre. Mi Romániából jöttünk, magyarok vagyunk, és Angliában ír zenét játszunk, azaz megértjük, ha esetleg nem jön le nekik a dolog. De teljesen meglepődtek ők is, hogy összeáll. Gratulált mindenki; mint mondták, nem is hitték volna, hogy nem vagyunk Írországba valók” — eleveníti fel a fogadtatást Stike. Be is vallja, hogy ez a pozitív visszajelzés önbizalmat adott nekik, hogy jól csinálják az ír zenélést.

Péntek este nagy sikert arattak — minden egyes zenéjüket hosszasan megtapsolta a nagyérdemű. Akik ismertek egy-egy dalt, be is kapcsolódtak az éneklésbe, vagy tapsolták a ritmust. Március közepén (ismét) Szatmárnémetiben lépnek majd fel a romániai magyar „írzenészek”.

Megyeri Tamás Róbert