Belföld

Románia továbbra sem támogatja a kötelező befogadási kvótákat

2015.09.17 - 16:26

Románia továbbra sem támogatja a kötelező befogadási kvótákat az Európai Unióba érkezett menedékkérők szétosztásánál, és ennek megfelelően fog szavazni az uniós belügyminiszterek jövő heti tanácskozásán - közölte Klaus Iohannis államfő csütörtökön Bukarestben.

Az elnök a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) ülése után elmondta: Románia szolidáris a menekültválság által érintett uniós tagállamokkal, de a kötelező kvótákat nem tartja megoldásnak. Iohannis szerint az Európai Parlamentben csütörtökön megszavazott javaslat ismeretében nem lehet kizárni, hogy az Európai Unió kötelezni fogja Romániát, hogy az általa felajánlott 1785-ös keretnél nagyobb számban fogadjon be menekülteket. Ez esetben Bukarest azt tervezi, hogy uniós alapok felhasználásával bővítsék a helyek számát a meglévő menekültbefogadó-központokban, vagy - "szélsőséges esetben" - akár újabbakat is építsenek. Az Európai Parlament (EP) csütörtökön megszavazta azt a javaslatot, amely arról szól, hogy a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett országoktól a többi tagállam - a korábbi, 40 ezer főre vonatkozó vállalásokon felül - az elkövetkező két év során 120 ezer menekültet vállaljon át, tagállamonként meghatározott kvóta szerint.