Belföld

Románia támogatja Ukrajnát európai és euroatlanti közeledésében

2016.04.21 - 16:31

Románia támogatja Ukrajnát európai és euroatlanti közeledésében, kész segíteni az Európai Unióval kötött társulási egyezményében vállalt reformok végrehajtásában - hangoztatta Klaus Iohannis államfő csütörtökön, a hivatalos látogatásra Bukarestbe érkezett Petro Porosenko ukrán elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Iohannis leszögezte: Románia kiáll Ukrajna szuverenitása, területi egysége, függetlensége mellett, és a minszki megállapodások maradéktalan végrehajtását sürgeti. Kifejezte reményét, hogy a két szomszédos állam erősödő együttműködése az egymás területén élő kisebbségek elvárásainak teljesítését is előmozdítja.

Iohannis szerint Románia évi 1,6 millió euróval támogatja a területén élő ukrán kisebbséget, ugyanakkor elmondta: "túl hosszú", több mint tízéves szünet után próbálják most feléleszteni a román-ukrán kisebbségi vegyesbizottság tevékenységét. Bukarest a kijevi román kulturális intézet és annak csernyivci fiókja megnyitásában, az ukrajnai Aknaszlatinát és a romániai Máramarosszigetet összekötő új Tisza-híd megépítésében, újabb határátkelők létesítésében, egy aknaszlatinai román konzulátus létesítésében érdekelt.

Porosenko elmondta: egyetértettek vendéglátójával abban, nem lehet addig az Oroszország elleni szankciók eltörléséről tárgyalni, amíg az nem szünteti be az agressziót. Úgy vélte: ha a minszki kötelezettségek részleges teljesítése fejében csökkentik a szankciókat, az közvetlenül veszélyezteti a kelet-ukrajnai helyzet rendezését és hozzájárul ahhoz, hogy Oroszország folytassa az agressziót.

Az ukrán elnök üdvözölte, hogy az Európai Bizottság szerdán az országával szemben alkalmazott vízumkényszer eltörlését javasolta, hozzátéve, hogy Bukarestben arról biztosította őt: Románia támogatja ennek mielőbbi gyakorlatba ültetését.

Románia tavaly több ízben is figyelmeztette Kijevet: elvárja, hogy a katonai mozgósítás során kerülje az etnikai alapú hátrányos megkülönböztetést. Az ukrán fél rendre arról biztosította a román diplomáciát, hogy a mozgósításnál nem alkalmaznak etnikai szempontokat.

A román külügyminisztérium adatai szerint (a románnal azonosnak tekintett moldovai nyelvűeket is beleértve) Ukrajnának 400 ezer román anyanyelvű lakosa van. Romániában 50 ezren vallották magukat ukránnak a legutóbbi népszámláláson.