Belföld

Románia fontos stratégiai partnere Magyarországnak

2016.03.03 - 16:20

Románia fontos stratégiai partnere Magyarországnak, a két ország közötti kereskedelmi forgalom tavaly 7,3 milliárd eurót ért el, és 2,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - számolt be a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten a Román-Magyar Üzleti Kör Egyesület (Rocham) befektetési és kereskedelmi fórumán.

Szabó László elmondta: a külkereskedelemben a többlet Magyarország oldalán van, a magyar cégek mintegy kétszer annyit exportálnak Romániába, mint a román vállalatok Magyarországra. Úgy vélte, számos lehetőség van román cégek számára is arra, hogy növeljék magyarországi exportjukat. Szabó László a legfontosabb együttműködési területek között említette az energiaipart, a közlekedést és a turizmust. Kiemelte: Románia egyik kedvenc célországa a magyar működő tőkének, több mint félmilliárd euró értékben fektettek be magyar cégek Romániában.

Elmondta azt is, hogy már most is szoros az együttműködés, mintegy 12 ezer vállalatot alapítottak magyarok Romániában, valamint román cégek mintegy 2500 munkavállalót foglalkoztatnak Magyarországon.

A legnagyobb, Romániában is jelen lévő magyar vállalatok között említette a Molt, amely jelentős, 15 százalékos piaci részesedéssel bír, az OTP Bank 125 fiókot működtet a szomszédos országban, valamint kitért arra, hogy a Richter gyógyszergyártó is több munkahelyet teremtett.

Hangsúlyozta: nagyon fontos csökkenteni az orosz gáztól és olajtól való egyoldalú, csaknem 100 százalékos függőséget. Ebben lényeges a két ország közötti gáz interkonnektorok kapacitásának bővítése azért, hogy nagy mennyiségű gázt lehessen szállítani mindkét irányba, igénytől függően - mondta.

Szabó László beszámolt arról, hogy folyamatosan nő a Magyarországra látogató román turisták száma, Románia a 8. legnagyobb küldő ország.

Alexandru Victor Micula, Románia magyarországi nagykövete kiemelte: tavaly látványosan fejlődtek a két ország közötti kapcsolatok. Kiemelte a júliusban átadott déli autópálya-szakaszt, amellyel létrejött az első autóálya kapcsolat a két ország között. A szakaszt december végéig mintegy 2,5 millióan vettek igénybe - ismertette.

A kétoldalú kereskedelmi forgalom is történelmi csúcsra nőtt 2015-ben - tette hozzá. Román cégek mintegy 200 millió euró értéken fektettek be Magyarországon, és 7000 román kis- és középvállalat van itt jelen - ismertette, hozzátéve, hogy van még tere a növekedésnek, újabb lehetőségek kiaknázásának.