Belföld

Románia felkészül a 12-15 éves korosztály beoltására, amint megkapja az EMA jóváhagyását

2021.05.10 - 17:12

Gheorghiţă Craiován vett részt a városban szervezett oltási maraton megnyitóján.

A katonaorvos úgy vélekedett, hogy azok a szülők, akik már beoltatták magukat, felmérik az immunizálás jelentőségét gyermekeik számára is, akik számára nagyon fontos a fizikai jelenléttel történő oktatáshoz való visszatérés mind a készségek fejlesztése, mind pedig a társadalmi-érzelmi fejlődés szempontjából.

'Egyértelmű, hogy többé már senki nem akarja otthon tartani a gyermekeit, mint ahogy az is, hogy mindannyian védettek akarunk lenni, hogy oda mehessünk, ahova akarunk' - mondta Gheorghiţă.

Arról is beszámolt, hogy az UNICEF és a WHO közreműködésével széles körű tájékoztatási kampányt dolgoznak ki, amelybe a családorvosokat és a központi hatóságokat egyaránt bevonják. Ennek a tájékoztató kampánynak néhány héten belül érezhető kell hogy legyen a hatása - vélekedett a szakember.

AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Már a patikákban várnak az oltakozókra a vakcinák

Hamarosan kezdődik az influenza elleni oltási szezon, az első adag vakcinák megérkeztek a gyógyszertárakba.
Belföld

Érdemes oltatni influenza és szamárköhögés ellen!

Az influenza és a szamárköhögés elleni oltások fontosságára hívja fel a figyelmet az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Szatmárnémeti

Újragyulladhat az éjjel kiégett elektromos autó

Szatmárnémetiben, a Traian sugárúton, a Kossuth-kertnél lévő töltőállomásra kötött villanyautó égett hétfő éjjel mint a fáklya!