Belföld

Románból vizsgáztak

2018.06.12 - 08:00

Tegnap lezajlott a nyolcadikosok idei országos képességfelmérő vizsgájának első próbája, a diákok román nyelv és irodalomból adtak számot tudásukról.

Az oktatási minisztérium adatai szerint több mint 150 000 nyolcadikos vizsgázott tegnap az országban. Szatmár megyében 2613-an iratkoztak be a vizsgára, közülük 2282-en meg is jelentek a vizsgaközpontokban. A megyében idén 20 vizsgaközpontba várják a nyolcadikosokat.

Ami a tételeket illeti, Petrovai Diana, a Szatmárnémeti Református Gimnázium romántanára elmondta, hogy a felmérő két részből állt, az első részben egy irodalmi szöveget kaptak a diákok Ioana Pârvulescu Inocenţii című regényéből, amely kapcsán különböző feladatok vártak a vizsgázókra: be kellett bizonyítaniuk, hogy a szövegrész epikai alkotásból származik, szinonimákat kellett megadniuk különböző szavakra, az idézőjel használatát kellett megindokolják, két olyan szót kellett azonosítaniuk, ahol magánhangzó-torlódás volt észlelhető, meg kellett határozniuk a szövegrész két fő gondolatát, illetve egyéb információk kinyerése volt a feladat. A második részben egy nem irodalmi szöveg kapcsán sorakoztak a feladatok. Az a.) pontban számos információt kellett a diákok kinyerjenek a szövegből, elsősorban nyelvtani szempontból, illetve a b.) pontban egy fogalmazást kellett írniuk, amelyben egy olyan történetet kellett megfogalmazniuk, amely egy várban zajlott le, ezzel is a megadott nem irodalmi szövegre utalva, amely történetesen a gyulafehérvári várról szólt.

A tanárnő lapunk kérdésére válaszolva elmondta, hogy mindkét szövegrész könnyen érthető volt, viszont esetenként akadtak magasabb szintű kérdések, de alapvetően teljesen elfogadható volt a tételsor; akik felkészülten érkeztek a vizsgára, azok jó eredményekre számíthatnak.

A megkérdezett diákok is hasonlóan vélekedtek a Ioan Slavici Főgimnáziumból kifelé jövet (tudniillik itt vizsgáztak a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum és a Szatmárnémeti Református Gimnázium nyolcadikosai is). Elmondták, hogy a kérdések közt voltak nehezek is, de alapvetően a vizsga összességében nem volt túl nehéz, bár a próbafelmérőktől talán kicsit nehezebb volt.

A felmérők sora szerdán a matematikavizsgával folytatódik, míg csütörtökön anyanyelvből írásbeliznek a nyolcadikosok.