Odahaza, a Puskás Arénában kezdte meg világbajnoki selejtezős szereplését a magyar labdarúgó-válogatott, és már az első meccsen egy erős ellenféllel, Lengyelországgal állt szemben.
A csapatokat az üres lelátók ellenére az egyik hosszanti lelátón a két ország nemzeti színeiben pompázó molinó fogadta, amelyen mindkét nyelven az állt: „100 éves futballmúlt, 1000 éves barátság”. Az üzenet a nemzetek történelme mellett arra utalt, hogy a két válogatott 1921-ben mérkőzött meg egymással először.
Az első percek tapogatódzó játéka után a magyarok az első veszélyes akciójukat gólra váltották, ugyanis Fiola Attila a magyar térfélről ugratta ki a lengyel 16-os jobb oldalán Sallai Rolandot, aki 14 méterről a rövid alsó sarokba lőtt (1–0).
A vezetés birtokában a hazaiak kissé átengedték a kezdeményezést a lengyeleknek, akik meddő mezőnyfölényben futballoztak, mert hiába birtokolták többet a labdát, kapura teljesen veszélytelenek voltak.
Marco Rossi szövetségi kapitány csapata a második félidőt is góllal kezdte: Lovrencsics Gergő laposan középre adott a jobb oldalról, Sallai lövését még blokkolta egy lengyel védő, de Szalai Ádám az ötös jobb sarkától a jobb sarokba emelt (2–0).
Azonban a magyarok öröme nem tartott sokáig, ugyanis Paulo Sousa, a lengyelek szövetségi kapitánya nem sokkal később hármat cserélt, majd rögtön utána a vendégek egy perc alatt egyenlítettek két cserejátékos találatával: előbb Krzysztof Piatek lőhetett 5 méterről a jobb alsó sarokba, majd Kamil Jozwiak maradt egyedül egy alvó védelemben, és 8 méterről a hosszú sarokba lőtt (2–2).
A gyors gólok után kiegyenlítetté vált a találkozó, egyik kapu sem forgott veszélyben, mígnem Willi Orbán ismét a magyarokat juttatta előnyhöz: Szalai Ádám bal oldali beadásában csak belecsúsztatni tudott Lang Ádám, de a hosszú oldalon érkező Orbán közelről könnyedén a kapuba továbbította a labdát (3–2).
A lengyelek megint próbáltak újítani, s végül Robert Lewandowski igazolta világklasszisát, mert egy hajszálpontos bombagóllal pontot mentett a lengyeleknek (3–3).
A folytatásban már nem változott az eredmény, Fiolát viszont kiállította a játékvezető második sárga lappal.
A magyarok, akik hét mérkőzés óta veretlenek, vasárnap San Marino, jövő szerdán pedig Andorra vendégei lesznek.
Első gólosok győzelme
A román válogatott a Națională Arénában a fogadta Észak-Macedóniát. A hadilábon álló román védelem többször is megingott, és csak a szerencsén múlt, hogy a vendégek nem szereztek vezetést. Igaz, túloldalt a román támadásokban is volt némi veszély, azonban Dennis Man és Nicuşor Bancu lövéseit gond nélkül védeni tudta Stole Dimitrievski.
A 28. percben végül sikerült megszerezni a vezetést a hazai csapatnak: egy gyenge hárítás után Vlad Chiricheş fordította vissza a labdát Florin Tănasénak, aki a 16-os széléről kilőtte az ellenfél kapujának a hosszú sarkát (1–0).
A folytatásban ismét az észak-macedonok voltak a veszélyesebbek, viszont az eredmény nem változott.
A fordulás után határozotabban állt fel a román együttes, és ennek meg lett az eredménye: egy ellentámadás végén Valentin Mihăilă lőtt távolról egy szépségdías gól, és ezzel már kettővel vezettek a „trikolórok” (2–0).
Kiegyenlített lett a játék, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, viszont a hajrában nagy pofont kapott a román csapat: a csapatkapitány Vlad Chiricheş hibáiból előbb Arijan Ademi, kevesebb mint egy perccel később pedig Aleksandar Trajkovski rúghatott gólt ajtó-ablak helyzetből (2–2).
Ez utóbbira már jött a románok reakciója is, két perccel később ugyanis Ianis Hagi közelről betalált (3–2), és Tănaséhoz, illetve Mihăilához hasonlóan megszerezte első gólját a felnőtt válogatottba.
Innen már nem változott az eredmény, így Románia győzelemmel kezdte a vb-selejtezőt. A „trikolórok” csak egy hazai meccset vesztettek a legutóbbi nyolc vb-selejtezős mérkőzésből, és ezt a sorozatot szeretnék folytatni vasárnap is, amikor Németországot fogadják a bukaresti arénában. Jövő szerdán Örményországban fognak játszani a román legények.
A vasárnapi San Marino – Magyarország mérkőzést az M4 Sport, a Románia – Németország meccset pedig a Pro Tv közvetíti.
VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK, 1. FORDULÓ
I-csoport
Magyarország – Lengyelország 3–3 (1–0)
G.: Sallai 6., Szalai Á. 53., Orbán 78., illetve Piatek 60., Jozwiak 61., Lewandowski 83.
Piros lap: Fiola (90+4. – Magyarország)
Andorra – Albánia 0–1 (0–1)
G.: Lenjani 41.
Anglia – San Marino 5–0 (3–0)
G.: Ward-Prowse 14., Calvert-Lewin 21., 53., Sterling 31., Watkins 83.
J-csoport
Románia – Észak-Macedónia 3–2 (1–0)
G.: Tănase 28., Mihăilă 50., Hagi 85., illetve Ademi 82., Trajkovski 83.
Liechtenstein – Örményország 0–1 (0–0)
G.: Frommelt 83. (öngól)
Németország – Izland 3–0 (2–0)
G.: Goretzka 3., Havertz 7., Gündoğan 56.
B-csoport
Svédország – Grúzia 1–0
Spanyolország – Görögország 1–1
C-csoport
Bulgária – Svájc 1–3
Olaszország – Észak-Írország 2–0
F-csoport
Izrael – Dánia 0–2
Moldova – Feröer-szigetek 1–1
Skócia – Ausztria 2–2
2. FORDULÓ, SZOMBAT
A-csoport
21.45: Szerbia – Portugália
21.45: Írország – Luxembourg
E-csoport
19.00: Fehéroroszország – Észtország
21.45: Csehország – Belgium
G-csoport
16.00: Montenegró – Gibraltár
19.00: Norvégia – Törökország
19.00: Hollandia – Lettország
H-csoport
16.00: Oroszország – Szlovénia
19.00: Horvátország – Ciprus
21.45: Szlovákia – Málta
2. FORDULÓ, VASÁRNAP
B-csoport
21.45: Koszovó – Svédország
19.00: Grúzia – Spanyolország
C-csoport
21.45: Svájc – Litvánia
21.45: Bulgária – Olaszország
D-csoport
16.00: Kazahsztán – Franciaország
21.45: Ukrajna – Finnország
F-csoport
19.00: Dánia – Moldova
21.45: Izrael – Skócia
21.45: Ausztria – Feröer-szigetek
I-csoport
19.00: Albánia – Anglia
21.45: San Marino – Magyarország
21.45: Lengyelország – Andorra
J-csoport
19.00: Örményország – Izland
21.45: Észak-Macedónia – Liechtenstein
21.45: Románia – Németország