Külföld

Román áldozata is van a görög vonatszerencsétlenségnek

Egy személyvonat és egy tehervonat összeütközése okozta a balesetet, amelyben 57-en vesztették életüket (Fotó: euronews/AP)
2023.03.05 - 10:21
Egy 34 éves román állampolgár is életét vesztette a március elsején hajnalban történt görögországi vonatszerencsétlenségben - közölte tájékoztatójában a román külügyminisztérium.

A közlemény szerint ezt a görög hatóságok jelezték a szaloniki román főkonzulátusnak. A diplomáciai képviselet haladéktalanul értesítette a romániai áldozat családját a halálesetről, és tájékoztatták a hozzátartozóit a holttest hazaszállításának eljárásáról - számolt be a külügy, hozzátéve, hogy a szaloniki román főkonzulátus konzuli segítséget nyújt a román állampolgár családjának.
A külügyminisztérium ismertette azt is, hogy szaloniki román főkonzulátust a görögországi román közösség egyik tagja telefonon értesítette egy román állampolgár (unokaöccse) lehetséges eltűnéséről, aki feltehetően a vasúti baleset egyik áldozata lett.

Egyre nagyobb a közfelháborodás, nem csitulnak a tüntetések

A mentők szombaton tovább folytatták a törmelékek átkutatását Görögország legsúlyosabb vonatszerencsétlenségének helyszínén, de várhatóan a nap folyamán befejezik a keresési műveletet. A rendőrség közölte, hogy a hozzátartozók által eltűntként bejelentett 56 emberből 54-et már azonosítottak a holttestek között – szinte mindegyiküket DNS-vizsgálatok alapján. Az 57. holttestet sem azonosították.

A Görögország középső részén bekövetkezett katasztrófa országszerte heves indulatokat és tiltakozásokat váltott ki, sürgetve a vasút biztonsági rendszereinek és előírásainak áttekintését.
A kormány emberi mulasztásnak tulajdonította történteket, de a vasúti dolgozók szakszervezetei szerint a szerencsétlenség a hiányos biztonsági rendszerek és a személyzeti létszámhiány miatt elkerülhetetlen volt. A katasztrófa miatt őrizetbe vették Lárisza város állomásfőnökét. Az Athénból az északi Szaloniki városába tartó vonat tele volt diákokkal, akik a hosszú ünnepi hétvégéről tértek haza.
A vasutasok szakszervezete szerda óta munkabeszüntetést tart. A tiltakozók világos menetrendet követeltek a kormánytól a biztonsági eljárások felülvizsgálatára és végrehajtására.

Pénteken a tragédia miatt tüntetők a rendőrökkel is összecsaptak. Előzőleg mintegy kétezer diák végigvonult a fővároson, Athénon, és egyperces néma csendjük idejére a parlament előtt is elzárta az utat, a diákok Láriszában és Szalonikiben is tüntettek.

Hírszerkesztő