A kihalófélben lévő szalakóták védelme érdekében indított projekt egyik konferenciáját tartották január 19. és 21. között a kiskunsági nemzeti parkban épült ökoház konferenciatermében.
Húsz másik európai ország mellett Románia is delegált szakembereket arra a munkamegbeszélésre, amelyiknek célja a szalakóta (Coracias garrulus), helyzetének bemutatása, a faj fennmaradását veszélyeztető tényezők lajstromba vétele és a szóba jöhető, fejfenntartást elősegítő akciók összesítése volt, tájékoztatta lapunkat a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség (APM). Az APM a Milvus csoport egyesülettel közösen vesz részt a Kárpát-medencei szalakótamentés érdekében indított projektben. A beszámolók során kiderült, hogy jó helyzetben vannak azok az országok, amelyek területén még élnek egyáltalán a népnyelvben kék csókaként emlegetett madarak, több résztvevő is jelezte ugyanis, hogy az ő országában a fajmegőrzés érdekében tett erőfeszítések ellenére is kihalt ez a madárfaj. Magyarországon például a Dunántúlon nincs már egy se belőlük, és a még élőhelyükként nyilvántartott Alföldön is egyre apad a létszámuk. Szatmár megyében Érendréd környéke van szalakóta-élőhelyként nyilvántartva.
A kihaláshoz vezető legfőbb veszélyforrás a szalakótapopuláció számára a fészkelőhelyek megszűnése és a táplálékforrások kiapadása, ami elsősorban az egyre agresszívebb mezőgazdaság miatt fordul elő, de sok szalakóta esik áldozatul orvvadászoknak is. A felvázolt megoldások között említik a magasra növő fák ültetését a szalakóták által látogatott övezetekben, a mezőgazdasági terjeszkedés visszafogását az élőhelyek környékén és a lakosok tájékoztatását a madárfaj fenntartásának fontosságáról. A konferencián összeírt fajmentési teendőkről beadvány is készült, ez az Európai Bizottság áprilisi ülésén kerül majd napirendre annak reményében, hogy nemzetközi szintű akcióterv születik belőle.
Szatmár megyét illetően ez év őszén lesz az első szalakótamentési akció, a Natura 2000-es természetvédelmi területeken fognak telepíteni fészkelésre alkalmas facsoportokat, illetve több ezer, a szalakótafészkekre váró nyárfacsemetét is kiültetnek év végéig.
Princz Csaba