Sport

Roger Federer óriási csatában nyerte az álomdöntőt

2017.01.29 - 15:15

Vasárnap délelőtt rendezték az Australian Open férfi egyes versenyének fináléját, melyben Roger Federer és Rafael Nadal voltak érdekeltek.

A 35 éves svájci játékos pontot sem tudott szerezni az első gémben, de rögtön egyenlített. 3:3 után jött az első brék, Federer vette el Nadal adogatását. 5:4 után két játszmalabdája volt a svájcinak, az elsőt ki is használta, ásszal fejezte be az első szettet. A 30 esztendős spanyol teniszező nagyon összekapta magát, 4:0-ra elhúzott a második játszmában, majd 5:3 után semmire hozta az adogatását, és egyenlített. Federer ellenállhatatlanul játszott a harmadik szettben, 3:0-ra elhúzott. Nadal szépített, de a svájci kevesebb, mint másfél perc (1:25) alatt hozta az adogatását (4:1). 6:1-re nyerte végül ezt a játszmát a svájci, fel volt adva a lecke a manacori születésű ellenfélnek. A hispán játékos nem adta fel, megrázta magát, és elvette ellenfele adogatását (1:3). Ezt követően mindkét teniszező hozta a szerváit, 3:5-nél Nadal az egyenlítésért adogathatott. Pontot sem engedélyezett Federernek, így következhetett a mindent eldöntő szett. A svájci játékos rögtön brékhátrányba került a játszma elején, Nadal pedig óriási csatában húzta be az adogatását (0:2). Federer szépített, majd bréklabdája volt az egyenlítéshez, de Nadal jól védekezett, így megtartotta előnyét (1:3). Parádés szerva után meccslabdája volt a 35 éves teniszezőnek, de az elsőt hárította a spanyol. Federer megint ásszal vétette észre magát, majd egy vonalra ütött tenyeressel megnyerte a döntőt. Nadal challenge-et kért, de nem jött be neki. Federer fél éves kihagyása után rögtön megnyerte pályafutása 18. Grand Slam tornáját, ami abszolút rekord. 2012-ben diadalmaskodott legutóbb Wimbledonban, azóta három GS-finálét is elbukott. Ausztráliában az ötödik sikerét könyvelhette el.

Australian Open, férfi egyes verseny, döntő, végeredmény: Federer (svájci, 17) – Nadal (spanyol, 9.) 6:4, 3:6, 6:1, 3:6, 6:3