Külföld

Robbanás volt Párizsban, az IMF-irodában

2017.03.16 - 16:59

Legalább egy ember megsebesült, amikor egy boríték felbontása után robbanás történt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) párizsi irodájában — írja az origo.hu.

A rendőrség azt mondta, hogy folyamatban van a rendőri akció a Világbank és az IMF párizsi irodájánál. Egy rendőrségi forrás azt is elmondta, hogy az áldozat könnyebben sebesült meg. Németországban egy nappal ezelőtt találtak levélbombát a pénzügyminisztériumban, egyelőre nem tudni, hogy a két esemény közt van-e összefüggés. A németországi levél feladójaként az Új Demokrácia nevű görög, konzervatív ellenzéki párt vezetője, Adónisz Georgiádisz volt feltüntetve. A német robbantásért a Conspiracy of the Cells of Fire nevű anarchista csoport vállalta magára a felelősséget – írja a Reuters. A beszámolók szerint az IMF irodája a délelőtt folyamán kapott egy telefonos fenyegetést is – írja az Express. Michel Cadot párizsi rendőrfőnök azt mondta, hogy a napokban több fenyegető telefonhívás érkezett a Nemzetközi Valutaalap irodájába, de nem tudni, hogy ezeknek van-e közük a levélbombához. Christine Lagarde, az IMF vezetője gyávának nevezte az erőszakos cselekményt, és szintén megerősítette azt az információt, hogy a levélbomba egy munkatársukat sebesítette meg.