Sósan vagy édesen, pecsenyével, fűszeres mártással, töltelékben vagy akár édes tejben is remek. Nem tartalmaz zsiradékot, cukrot, sót, viszont annál több értékes ásványi anyagot és vitamint.
Rizses hús sütőben
Hozzávalók: 40 dkg sovány sertéshús, 5 dkg füstölt szalonna, 15 dkg rizs, 4 dl tejföl, 6 db zöldpaprika, 2 db nagyobb paradicsom, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 ek piros fűszerpaprika, őrölt fekete bors, kicsi só. A rizst megmossuk, szűrőkanálba öntjük, és fél órára beáztatjuk vízbe. A füstölt szalonnát apróra összevágjuk, zsírját kisütjük (a pörcöt nem kell kivenni), a zsíron megfonnyasztjuk a finomra vágott vöröshagymát, és a tűzről lehúzva belekeverjük a pirospaprikát meg a zúzott fokhagymát. Ezután ráöntünk egy kevés vizet, visszatesszük a tűzre, rárakjuk a megmosott, letörölgetett, kockára vágott húst, majd fehéredésig pirítjuk. Aláöntünk kb. 5 dl vizet, sózzuk, megborsozzuk, ezután fedővel lefedve félpuhára pároljuk. A zöldpaprikát kicsumázzuk, felkarikázzuk, a paradicsomot szintén karikára vágjuk. Egy kisebb tepsi aljára terítjük a lecsöpögtetett, nyers rizs felét, ezen elosztjuk a pörkölt egyharmadát, és a zöldpaprika felével beterítjük. Kevés tejföllel meglocsoljuk, erre ismét pörkölt kerül. A rétegezést rizzsel folytatjuk, és a tetejére borítjuk a megmaradt pörköltet, a tejfölt, és a paprikakarikákat. Végül lelocsoljuk a maradék tejföllel, rátesszük a paradicsomszeleteket, és alufóliával letakarva betesszük az előmelegített, forró sütőbe. Közepes hőmérsékleten pároljuk.
Mexikói rizses hús
Hozzávalók: 0,5 kg pulyka felsőcomb filé, 0,5 kg rizs, 30 dkg mexikói zöldségkeverék (mirelit), 1 doboz vörös babkonzerv, 2 db vöröshagyma, 1 ek pirospaprika, olaj, só, bors. A vöröshagymát finomra vágjuk, és kevés olajon megdinszteljük. Meghintjük pirospaprikával, és rátesszük a felkockázott húst. Összeforgatjuk, és kevés vizet öntünk alá. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, és puhára pároljuk. Aki szereti a csípőset, csilipaprikával ízesítheti. A rizst kevés olajon megforrósítjuk, sózzuk, és kétszeres mennyiségű forró vízzel felöntjük. Beletesszük a mirelit zöldségkeveréket, és fedő alatt puhára pároljuk. A babkonzervet leszűrjük, leöblítjük. Ha puha a hús, és elfőtte a levét, a rizshez adjuk a babbal együtt, összeforgatjuk, és tálaljuk.
Rizseshús kocka
Hozzávalók: 500 g csirkemell, 1 kg rizs, 1 kg zöldség (mirelit mexikói zöldségkeverék), 2 db vöröshagyma, 1 db paradicsom, 1 db paprika, 1 ek olívaolaj, 1,6 l víz. Fűszerezéshez: 2 db babérlevél, 2 ek édesnemes fűszerpaprika, őrölt feketebors, őrölt fűszerkömény, 1 ek ételízesítő, 2 db füstölt ízesítésű kocka, 2 gerezd zúzott fokhagyma, kicsi erős pista. A rizst szűrőben hideg vízzel átmossuk, lecsepegtetjük. A húst, a paprikát, a paradicsomot és a hagymát kis kockákra vágjuk. Egy nagy fazékban felhevítjük az olajat, és megpirítjuk rajta a hagymát. Tűzről levéve, hozzáadunk minden fűszert, zúzott fokhagymát, felöntjük 100 ml vízzel, elkeverjük. Visszarakjuk a tűzre, és belerakjuk a húst, a paradicsomot és a paprikát; 1-2 percig folyamatosan kevergetjük. (alacsony hőmérséklet) Beleöntjük a rizst, alaposan összekeverjük. Felöntjük 1500 ml vízzel. Belerakjuk a zöldséget is és összekeverjük. Kevergetve felforraljuk. Majd alacsony hőmérsékleten lefedve főzzük, de 5-10 percenként megkeverjük, nehogy leégjen. Ha már majdnem felszívta a vizet, tűzről levéve, lefedve hagyjuk puhulni. Formázás: a kis tálkát 1 csepp olívaolajjal kikenjük, belenyomkodjuk a rizseshúst, és tányérra borítjuk.