Szatmárnémeti

Ritmusok zajai

2013.12.01 - 17:35

Örömzenélésre gyűltek össze Cserey Csaba tanítványai és meghívottai péntek délután és este a szatmárnémeti G. M. Zamfirescu Művelődési Házba, a dobosok őszi minifesztiválját tartották meg.

Az ötödik dobos-találkozónk volt ez az idei, ahogy telnek az évek, úgy leszünk egyre többen és többen, tájékoztatta lapunkat két előadás közötti szünetben Cserey Csaba. Az első ilyen találkozón még csak a mester és tanítványai voltak jelen, most más városokból is érkeznek az ütős hangszer szerelmesei a nézőtérre és a színpadra egyaránt.

Az idei találkozó egyik leginkább várt fellépője az algériai származású Gozlan Fatima és együttese, a Khamsa Tribe volt, aki nem csak egy hétköznapi dobbal ismertette meg a közönséget, derbukán és zarbon is játszott.

Dobos-találkozó

A fellépésre lehetőséget kapott Cserey Csaba minden tanítványa, illetve az ország egyik legnagyobb dobos-reménysége, a bodzafordulói Flavius Hosu, aki kivételes dobos-tehetségnek bizonyult, ám nem csak tőle volt mit tanulniuk a helyieknek, de ő is tapasztalt érdekességeket, újdonságokat a szatmáriaktól.

— Ez az esemény nem egy X-faktor volt és nem is lesz az; nem egy kommersz célokból szervezett tehetségkutató, szögezte le Cserey. Az a lényege, hogy minél gyakrabban és minél többet lehessünk együtt a zenében.

Princz Csaba