Az elmúlt napokban sikerült lencsevégre is kapni a füleskuvikot, amelynek létezéséről lapunkat is értesítették — nemcsak a megyében, de a Kárpát-medencében is ritkán előforduló, fokozottan védett madárfajról van szó, szóval igazi kuriózum. A füleskuvik védnöke Bokor Márk, aki a szatmárhegyi Nyúlhegy utcában, a szomszéd kertben álló hatalmas diófára, öt-hat méter magasra rakott ki saját készítésű odút, ezt foglalta el két éve a füleskuvikpár, amely lehet, hogy addig is a közelben költött, és megtetszett a madaraknak az új lak. Egy éjszaka figyelt fel a hangjukra, utánanézett, hogy mi lehet, s akkor tudta meg, hogy nem egy hétköznapi éjszakai ragadozómadár ez, hanem olyan, ami csak nagyon kis számban fordul elő a Kárpát-medencében.
A madarászok már leadták az információt a központi madártani egyesülethez, ahol kartotékolták a Szatmárhegyen költő madarakat, és nem kizárt, hogy komolyabb szakmai vizsgálatnak lesz alávetve a jelenség. A madarak viselkedéséből ugyanis komoly következtetéseket lehet levonni például az éghajlatváltozást illetően is, hiszen a madarak érzékenyek arra, ha valami megváltozik aktuális környezetükben, vagy ha számukra kedvező körülmények alakulnak ki távolabb, és mivel repülésüknek köszönhetően igen mobilis fajoknak számítanak, az elsők között reagálják le az ilyesmit. Az emberre érvényes változásokra lehet következtetni abból, ha egy madárfaj tagjai eltűnnek valahonnan, vagy ha új helyen jelennek meg.

Ténybox:
Bemutatkozik: a füleskuvik

A füleskuvik (Otus scops) a madarak (Aves) osztályának bagolyalakúak (Strigiformes) rendjébe, ezen belül a bagolyfélék (Strigidae) családjába tartozó faj.
Testhossza 19–21 centiméter, szárnyfesztávolsága 53–63 centiméter, a testtömege évszaktól függően változik 79–93 gramm között. Fakéregszínű, szürke, barna és fekete tónusú álcázó tollazata szinte láthatatlanná teszi e kis madarat. A tollbóbita nem akadályozza a hallásban, de semmi köze nincs a hallószervhez. Veszély esetén a bagoly lesimítja a tollazatát, merev, egyenes tartást vesz fel, és félig behunyja a szemét. Ilyenkor letört ághoz hasonlít.
A füleskuvik Eurázsia déli felében és Afrikában költ, a sivatagok, a félsivatagok, illetve az esőerdők kivételével mindenütt. A füleskuvik legfontosabb fészkelőhelyei a nem művelt öreg gyümölcsösök, az idős fákkal ritkásan borított, déli fekvésű lejtők, az öreg tölgyesek, a nagyobb kertek és a szőlőhegyek. Kedveli az olyan területeket, ahol elszórtan öreg diófák is állnak. Fészket nem épít, a tojásokat a fa odvának alján talált törmelékre, forgácsra rakja. Párzáskor a hím több odút is mutat a tojónak, s a végleges költőhelyet a tojó választja ki.
A füleskuvik elsősorban nagyobb rovarokat (főként egyenesszárnyúakat és bogarakat), ezenkívül pókokat zsákmányol, de gilisztákat, ászkarákokat, apró madarakat és emlősöket, néha békát is fogyaszt.
A füleskuvik áprilisban érkezik, az őszi vonulás augusztusban kezdődik és szeptemberben zajlik, de egyes példányok néha jóval később (novemberben) is láthatók. A faj telelőhelyei a trópusi Afrikában vannak. (europamadarai.hu)

Princz Csaba