Csütörtökön a szatmárnémeti Iparosotthonban egy rendhagyó könyvbemutatón mutatták be Matusinka Beáta újságíró, kommunikációs szakember Hagyományok vonzásában — Szatmári mesterségek című első kötetét. Ezt követte egy kötetlen beszélgetés a hagyományos szatmári mesterségekről, a szakmák sorsáról, esetleges átörökítési lehetőségekről, a kötetben szereplő és a helyszínen jelen lévő mesteremberekkel, helyi ízekről és illatokról, valamint a XX–XXI. századot átölelő különleges élettörténetekről. Az 5 év kutatómunka során összegyűjtött riportokban 13 mesterség és 16 mesterember, hagyományőrző riportalany szerepel.

A könyv bemutatására felkért Elek György elmondta, hogy nagy izgalommal várta ennek a könyvnek a megjelenését, hiszen nyomon követte tartalmának a kialakulását az ötlettel kezdődően. Beátával — ahogy a lehetőségek engedték, engedik — sokat beszélgetett, beszélget a világ dolgairól, így a hagyományos kultúra sorsáról, annak megmaradási lehetőségeiről is. Ezeknek a beszélgetéseknek az volt a nagy kérdése: milyen módon, milyen eszközökkel lehet megörökíteni Szatmár megye kulturális örökségét, ez esetben a népi mesterségeket? Tudjuk jól, hogy ma már nem lehet megélni a hagyományos módon történő kalapkészítésből, hordókészítésből, szövésből-fonásból, és sorolhatnánk még azokat a népi mesterségeket, melyek sokáig nagy szerepet töltöttek be a közösségek életében. Fontos, hogy ezek a mesterségek ne merüljenek feledésbe. A most bemutatott könyv ebben segít, ehhez járul hozzá — hangsúlyozta Elek György. Elmondta, hogy egy ideig kollégák voltak Beátával, és arra is lehetőség volt, hogy falunapokon vagy egyszerű hétköznapokon felkeressenek olyan személyeket, akik még hagyományos, mondhatjuk, hogy népies körülmények és szokások szerint élnek. Talán ez volt az az időszak, amikor Beáta eldöntötte, hogy elindul egy felfedezőúton, felkeresi a szatmári mesterségeket végző embereket, és az élmények hatására hozzálát a kötet elkészítéséhez. Kevesen hitték, hogy ez sikerülni fog. Pedig akik Beátát egy kicsit is ismerik, tudják, hogy ha valamit eldönt, abból nem enged, a minőségből pedig szintén nem. Lehetne beszélni arról is, hogy hány akadályba ütközött, de minek? „A mű elkészült, az alkotó…” nem pihen. Vannak még tervei, és ember legyen a talpán, aki kétségbe meri vonni, hogy a terveit nem fogja valóra váltani, ismerte el Elek György.

A Hagyományok vonzásában című kötetről elmondta: ránézésre is megállapíthatjuk, hogy igényes kiadványt tartunk a kezünkben. Minőségi papírból készült, minőségi fotókkal, igényes elrendezéssel. A szerző már az előszó elején figyelmeztet: „Nem múltidézés a cél. Inkább egy helyzetfelmérés és -jelentés a XXI. századból.” Nagyon sokan foglalkoznak napjainkban hagyományőrzésnek nevezett tevékenységekkel, a legtöbben amiatt, mert üzletet látnak benne, pályázati úton jelentős összegekhez lehet jutni jelentéktelen rendezvények finanszírozására. Itt másról van szó. Létrejött egy könyv, ami megmarad. Sok mindent elárulnak a képek, azok megértésében sokat segít a szöveg. Nem olyan szöveg, ami arról szól, hogy a mesterember elmondja a búját-baját, és elsiratja a dicső múltat, hanem ezekből a szövegekből megismerjük a mesterség történetét és annak szerepét egy rövidebb-hosszabb korban. Megtudjuk, hogy azok a még közöttünk élő mesteremberek értékeket teremtettek, és tőlünk függ, hogy ezek az értékek megmaradnak, vagy végképp elmerülnek a múltban. Ha belepillantunk ezeknek a mesterembereknek a rövid életrajzi adataiba, azt tapasztaljuk, hogy egész életükben a mesterségüket gyakorolták, és nem kapkodtak ide-oda, s nem azt nézték, hogy mi az, ahol kevesebb munkával jobb bérhez juthatnak. Csak így válhat a szakma életre szóló hivatássá — hangsúlyozta Elek György.

Răzvan Roşu antropológus, néprajzkutató a népművészeti értékek megőrzésének a fontosságáról beszélt. Szatmár megye nagyon gazdag az ilyen értékek terén, és nagy jelentősége van annak, hogy az itt élők nem tesznek különbséget magyar, román, sváb, roma vagy más nemzetiségek népművészete között. Ennek egyik bizonyítéka Matusinka Beáta könyve, ami hozzájárul azoknak a népi mesterségeknek a megismertetéséhez, amelyek kihalófélben vannak, és felhívja a figyelmet azokra a mesterségekre, amelyeket még gyakorolnak. Răzvan Roşu elmondta, hogy tudja, mit jelent a helytörténeti kutatás, hiszen ő maga is ezzel foglalkozik, hosszú kutatómunka eredménye megismerni azokat a tevékenységeket, szokásokat, melyek már csak a tárgyi emlékeken keresztül vagy emlékekben és történetekben jutnak el hozzánk. Sajnos nem mindenki lát rá arra, hogy milyen nagyszabású háttérmunkára van szükség ahhoz, hogy egy ilyen kötetet kézbe vehessünk, értékelte a kiadványt Răzvan Roşu.

Matusinka Beáta megköszönte Elek György és Răzvan Roşu bemutatóját, elismerő szavait a könyvről. „Úgy érzem — emelte ki a szerző —, hogy ennek a könyvnek a koncepciója és megvalósítása egy igazi, alulról építkező közösségi munka eredménye. Elsősorban köszönöm azoknak a mesterembereknek, akik az elmúlt 5 évben betekintést engedtek az életükbe, a műhelyükbe, és meséltek nekem a munkájukról, annak fázisairól, a mesterségükhöz fűződő érzéseikről, bánatról és örömről, az életükről. Köszönöm egykori kollégámnak, Balog Zsoltnak, valamint jelenlegi alkotótársaimnak, Kassay Costan Bernadettnek és Sütő Norbertnek, akik szuggesztív, kifinomult képi világgal ábrázolták a mesteremberek portréját, kétkezi munkáját és előállított termékeit, valamint Vida Benjaminnak, aki a technikai hátterét biztosította ezen folyamatnak. Ahhoz, hogy minél szélesebb körben bemutathassuk ezt az eltűnőfélben lévő autentikus világot, és talán együtt megállítsuk vagy visszafordítsuk ezt a folyamatot, úgy éreztük, hogy fontos a többnyelvűség, köszönöm ebben a segítséget a román nyelvre fordításban Tamás Ágnesnek, angol nyelvre pedig Fehér Imolának. E kötet semmiképpen sem nevezhető tudományos kiadványnak, inkább egy publicisztikai hangvételű fotóalbum, amelyben az olvasó érzéseire szeretnénk hatni, megismertetni vele azt a világot, amely még pár évtizeddel ezelőtt is, a szatmári városokban és főként falvakban teljesen természetes jelenség volt. A Kassay-Costan Bernadett által tervezett és szerkesztett könyvet lapozva abban reménykedünk, hogy az olvasók kedvet kapnak ahhoz, hogy a kétkezi alkotást, a hagyományos mesterségeket megismerjék, támogassák vagy akár gyakorolják. Ugyan nem egy tudományos kiadvány, fontosnak tartottam, hogy legyen egy néprajzi kerete is, amiben nagyon sok segítséget kaptam Nezezon Enikőtől és Ciprian Honcától, ezúton is köszönöm nekik. Itt jegyezném meg, hogy a riportalanyok kiválasztásában szempont volt az autentikusság, akár egy egész életen átívelő mesterség gyakorlása, átöröklése. Sokkal több személy került be az elmúlt öt év során összegyűjtött adatbázisba, voltak olyanok, akik nem vállalták a beszélgetést, féltek, túl öregek voltak már, vagy időközben meghaltak. A teljes riportokat a https://matusinka.ro/kult/orokseg/ oldalon lehet elolvasni, illetve a matusinka magazin YouTube-csatornáján megnézni. Minden bizonnyal nem teljes a lista, kimaradtak olyan mesterségek, reprezentatív személyek, akik megérdemelték volna, hogy bekerüljenek a kötetbe. Bízom benne, hogy idővel más is kedvet kap, inspirálódik, és folytatódik ez a munka, legalább ilyen alapossággal és lelkesedéssel, ahogyan mi elkezdtük. A könyv és naptár megtalálható lesz a helyi könyvesüzletekben, a karácsonyi vásárban, és megrendelhető a https://matusinka.ro/shop/ oldalról is.

A Hagyományok vonzásában – Szatmári mesterségek riportkötet és ehhez kötődő 2022-es naptár célja egy életérzés átadása egy eltűnőfélben lévő életformáról. Ugyan a mai rohanó világban nincs időnk igazán átélni a mindennapokat, a jelent, de talán elgondolkodhatunk azon, hogy vajon nem lenne-e érdemesebb és méltóbb olyan ételeket és italokat fogyasztani, amelyek helyileg és szívvel-lélekkel készültek, olyan tevékenységet űzni, amelyekben megtaláljuk a mindennapi örömöt és elégtételt, és olyan tárgyakkal körülvenni magunkat, amelyeknek történetük van” — tette hozzá Matusinka Beáta.

A továbbiakban a résztvevők tettek fel kérdéseket a szerzőnek, majd egy kötetlen beszélgetés alakult ki, s a különböző népi szerszámokat, népművészeti alkotásokat lehetett megtekinteni, együtt lehetett nemezelni az Aranykapu Kulturális Egyesület tagjaival, illetve lehetett kóstolni a falvakról érkezett hagyományos ételeket. Természetesen nem maradt el a dedikálás sem. SZFÚ