Programajánló

Ringató foglalkozás a babaklubban

2015.09.21 - 13:00

Új foglalkozással bővült a nagykárolyi Baba-mama Klub által kínált programok sora. Meghívott előadójuk, Szabó Adrienn a ringató foglalkozást szeretné népszerűsíteni az édesanyák körében, a családi művészeti-nevelési program időtartama fél óra.

Új foglalkozással bővült a nagykárolyi Baba-mama Klub által kínált programok sora. Mint ismeretes, a nagykárolyi és környékbeli településeken élő anyukák és kicsinyei számára létrehozott klub újraindította foglalkozásait. Folytatva a hagyományokat, heti rendszerességgel találkoznak egymással az édesanyák és gyerkőceik minden héten kedden, délután 18 órai kezdettel. A klubos találkozóknak az 1-es számú óvoda (a zsinagóga melletti óvoda) egyik terme ad helyet. Szeptember 15-én, kedden volt az első olyan alkalom, ahol az új foglalkozással, a „ringatóval” ismerkedhettek meg az anyukák. A klub működtetőinek tájékoztatása szerint a Szabó Adrienn által irányított foglalkozás heti rendszerességgel szervezik. A foglalkozás kb. 20–25 perces lesz és minden kedden, a klubos tevékenység megkezdését követően 19 órától történik majd. A ringató foglalkozás a szakemberek véleménye szerint a kisbabák fejlődése szempontjából rendkívül fontos. A foglalkozás lényege, hogy a gyermekek gyakran hallják édesanyjuk hangját, ezért a kezdeményezés célja, hogy az eltűnőben lévő dalokat becsempésszék a családok mindennapjaiba.

Gállné Gróh Ilona, a ringató foglalkozás magyarországi szakértője, személyes blogján, az alábbiak szerint vall erről: „A Ringató családi művészeti-nevelési program. Mindenekelőtt fontos számunkra a zenei élménynyújtás, hogy a részt vevő felnőttek és gyerekek átéljék a közös játék és éneklés örömét. Mintát adunk a szülők számára, hogy hogyan kezdődhet a családban a zenei nevelés. A Ringató nem műsor, nem valamiféle előadás. Közösen — a résztvevő felnőttekkel — hozzuk létre a foglalkozás élményét. Szeretném, ha minél többen rájönnének annak igazára, hogy az énekszó, a közös ölbeli játék valóban a kicsinyek „lelki tápláléka” kell hogy legyen. Bízom benne, hogy a foglalkozások hatására az édesanyák és édesapák is otthon énekelni fognak gyermekeiknek és ezzel a fölkeltik a kicsik érdeklődését, kedvet ébresztenek az önkéntes utánzásra. Érzékennyé, fogékonnyá teszik a kicsiket a jó zene, a művészet iránt már ebben a korai életszakaszban. A harminc perces foglalkozások légköre oldott, felépítése, tartalma előre tervezett, de rugalmasan alkalmazkodik az adott helyzethez. A dalokat, mondókákat sokat ismételjük, egy-egy foglalkozáson belül is, de hétről hétre mindig visszatérünk a régebbiekre. Így az édesanyák könnyen megtanulják azokat. A foglalkozásokon mindig élő énekszó, vagy a foglalkozásvezető, esetleg meghívott vendég pár perces hangszerjátéka csendül fel, zenei felvételeket soha nem hallgatunk. Kerüljük a divatos, múlandó, kevésbé igényes gyerekslágereket is. Hangsúlyozni szeretném, hogy a tanítás nem a kicsinyeknek szól, hanem a felnőtteknek. A gyerekek tehát semmiféle feladatot nem kapnak a foglalkozásokon. Nem kell, nem kötelező csinálniuk semmit, nem várjuk azt, hogy valamit teljesítsenek. Ha akarnak, játszanak az édesanyjukkal, ha akarnak vagy tudnak, akkor pedig néha odafigyelnek. Ebben az életkorban kitartó figyelemről egyáltalán nem beszélhetünk. A közös éneklés, a játék, a mozgás fő szempont mindenek előtt, de fontos az áhítatos csend is, ami gyakran varázslatként megszületik. A foglalkozások zenei anyagát a kodályi gondolat szerint válogatjuk. Fontos számunkra az igazi érték, nagyon ügyelünk arra, hogy selejt zenei anyaggal ne találkozzon senki a Ringatókon. Elsődleges szerepet kap a közös éneklés, mondókázás, és megmutatjuk az ölbéli játékok semmi mással nem pótolható örömét is.” A szakember ringató programmal kapcsolatos tájékoztató anyagai elérhetőek a ringato.hu oldalon. A nagykárolyi Baba-mama Klub szervezői minden érdeklődő anyukát várnak szeretettel foglalkozásaikra, hogy ne csak a gyermekkel együtt örvendés és játszás pillanatait osszák meg egymással, hanem a ringató foglalkozás élményét is.