Vidék

Rezes seregszemle

2012.08.12 - 19:07

A sváb falvakban komoly hagyománya van a fúvószenének. Ezt a hagyományt kívánja fenntartani a Kalmander Harmony az évente megrendezett találkozó segítségével.

Sem elrontani, sem megzavarni nem tudta a szeszélyes időjárás a VII. Kálmándi Fúvóstalálkozót. A minifesztiválon ezúttal négy rezesbanda gyűlt össze vasárnap, hogy szórakoztassa az amúgy igen lelkes közönséget. A házigazda Kalmander Harmony mellett jelen volt Mezőpetri és Kaplony közös zenekara, a mezőfényi-csanálosi-csomaközi egyesített fúvószenekar, illetve egy magyarországi meghívott banda, mégpedig Nyírbátorból. Utóbbiak harmadjára teszik tiszteletüket Kálmándon, idén amolyan „válaszfellépésre” érkeztek, hiszen a Harmony szombaton éppen Nyírbátorban zenélt az ottani fúvósfesztiválon.

A rendezvény délután 15 órakor vette kezdetét, hagyományosan a házigazda és a meghívott zenekarok felvonulásával. Bevonulásuk után mind a négy együttes felsorakozott az iskolaudvaron, a közönség már ekkor ütemes tapssal kísérte az indulók dallamát. Sütő Imre polgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd Johann Forstenheizler, a Német Demokrata Fórum megyei elnöke szólt néhány szót németül és magyarul.

Ezután vette kezdetét a tulajdonképpeni fesztivál, a színpadon egymást váltották a zenekarok, a publikum pedig szemmel láthatóan jól érezte magát. A Kalmander Harmony főként hagyományos sváb zenét játszott ezúttal, a másik három rezesbanda azonban klasszikus indulókat és popzenei-, illetve operettfeldolgozásokat vegyesen adott elő. A napot szabadtéri bál zárta, ezen Máncz Imre és zenekara gondoskodott a hangulatról és a jó zenéről.

Fischer Botond