Sport

Részrehajló bírói döntéseken múlt az érem?

2016.02.04 - 08:00

Idén nem sikerült érmet szereznie az elmúlt három év döntős csapatának a kadett korosztályos női tőrvívók bajnokságában.

Arra a Lengyel Éva, File Attila, Dan Șuta, Izsáki Arnold edzőnégyes is számított, hogy a jelenlegi megfiatalított keret még nincs azon a szinten, hogy finálét vívjon a 17 évesek küzdelmében, de titkon bíztak abban, hogy legalább egy bronzérmet elcsípnek a lányok.

A csapat rangidős vívója a 16 éves Pótor Andrea volt, míg Körössy Melissza és Teodora Șofran csak idén töltik 14 életévüket, Cristina Anderco pedig 13 éves. Minden a papírforma szerint zajlott egy adott pillanatig, ugyanis a Szatmárnémeti SK csapata, miután 45-22-re elvesztette a CSA Steaua elleni elődöntőt, a Bukaresti CSTA elleni bronzmeccsen szoros asszókat vívott. 29-28-as állásnál a szatmáriak többször is sérelmezték a bíróknak, hogy a fővárosi ellenfél vívója szabálytalanul védi ki a szúrásokat. A szóbeli figyelmeztetés mellett viszont nem járt szigorúbb büntetés a bukarestinek, viszont amint a szatmári lány hibázott, azonnal sárga, majd piros lappal büntette a játékvezető. Az SZSK sportolója nem tudta kezelni az igazságtalan helyzetet, és ezt kihasználva a CSTA vívója fordított és nyert 38-30-ra, a mérkőzés utolsó percében.

„Az utolsó pillanatig bizakodtunk abban, hogy sikerül az éremszerzés, viszont a bírói döntések megzavarták a vívóinkat. Ebből viszont le kell vonni a tanulságot, hogy még sokat kell tanulni, illetve tudni kell kezelni azokat a helyzeteket, amikor ott kell lenni agyilag is nehéz pillanatokban. Ez meglesz a korral és a versenytapasztalattal” — értékelt Șuta.

Ma és holnap a fiúk küzdelmét rendezik. A 2013-as és a 2014-es kiírás győztese, illetve a tavalyi bronzérmes Bodó Benjámin már kinőtte ezt a korosztályt, így ő nem lép pástra a Csipler Sándor vívóteremben zajló mai és holnapi versenyen. Ott lesz viszont a 2015-ös bronzérmes Pop Edwin, aki azonban egy sérülés miatt az elmúlt két hétben nem tudott edzeni. Az SZSK-t képviselik még Ștefan Chelu, Fógel Márk, Tudor Surducan, Luca Serghie, Gábor Dániel, Gábor Énoch és Rés Márton. Az edzők bíznak abban, hogy ezen a két napon legalább egy érmet sikerül majd itthon tartani. A csapatversenyben az SZSK 2013-ban aranyérmet szerzett, az elmúlt két évben pedig döntős volt.

Kadett korosztályos bajnokság, csapatverseny, lányok: 1. CSA Steaua, 2. Konstancai CS Farul, 3. Bukaresti CSTA, 4. Szatmárnémeti SK 1 (Cristina Anderco, Körössy Melissza, Pótor Andrea, Teodora Șofran), 5. SZSK 2 (Diana Șuta, Teodora Turdean, Figus Klaudia, Tamara Ulici).