Nagykároly

Részlegesen használhatóvá tennék az elkerülő utat

2016.11.08 - 09:00

Nem tartja kizártnak azt a lehetőséget Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere, hogy a közel 80 százalékban elkészült elkerülő út egyes részeit megnyissák a közlekedők számára.

A hivatalos dokumentációt még ezen a héten átvizsgálják a Romániai Országos Országút és Autópálya Társaság (CNADNR) bukaresti központjában, s amennyiben mindent megfelelőnek találnak, akkor elvileg nincs akadálya annak, hogy a Nagykároly közútjait tehermentesíteni hivatott elkerülő út befejezési munkálatai megtörténjenek 2017-ben. Az elmúlt héten ebben az ügyben folytatott tárgyalásokat a befejezést magára vállaló CNADNR igazgatója, valamint a regionális területi igazgatóság néhány tagja Kovács Jenő polgármesterrel. Kovács akkor azt mondta, hogy egyszer biztos befejeződik a kivitelezés, s ebben a tekintetben optimista is, de azzal kapcsolatban nem teljesen derűlátó Nagykároly elöljárója, hogy valóban sikerül-e jövőre pontot tenni a kivitelezés végére.

„Alig 14 perc alatt végigjárható jelenleg az elkerülő út. Ha teljes egészében elkészül, akkor mindössze tíz percet vesz igénybe, hogy mindazok, akik csak átutaznának Nagykárolyon, a városi forgalmat kikerülve nyugodtabban haladhatnak. Ez elsősorban a nehézforgalom alól mentesítené a város főútját. Ha végre sikerülne befejezni, azzal mindannyian csak nyernénk” — mondta a találkozót követően a szerkesztőségünknek nyilatkozó Kovács.

Bár a befejezés várható időpontját még mindig homály fedi — a CNADNR vezetője szerint alig pár hét alatt befejeznék jövőre — Kovács Jenő a találkozó során azt kérte Eugen Cecantól, a CNADNR országos igazgatójától, hogy az elkerülő út bizonyos szakaszait nyissák meg a forgalom résztvevői számára. (Sokan így is használják már az elkerülő utat, holott ez egyelőre tilos, jókora munkát és bírságolási lehetőséget okozva emiatt a helyi közlekedésrendészet embereinek.)

Kovács elképzelése szerint a nagykárolyi elkerülő utat a Nagykárolyból Mezőpetri felé haladó főút menti DN19-es részén, a DJ 108M egy szakaszán, valamint a Nagykároly Mezőteremhez közeli kijáratánál nyilvánítanák használhatóvá.