Vidék

Részegségi rekord közúton

2013.05.08 - 08:24

Hétfőn a közlekedési rendőrség munkatársai rutinellenőrzésre állították meg G. Attilát, aki a 195 B jelzésű megyei rangú úton, Ákos és Krasznamihályfalva között egy traktort vezetett.

A rendőrök alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá a férfit, ám az eredmény őket is meglepte: 2,92 mg/liter alkoholkoncentrációt mutatott ki a készülék. „Kollégáimat meglepte ez az eredmény, mivel ez rekordnak számít Szatmár megyében. Ilyen ittas sofőrt eddig nem igazoltattak. Elmondásukból az is kiderült, hogy a férfi eszméleténél volt, ennek ellenére közveszélyesen vezetett” — tájékoztatott Roxana Cristea, a Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőség sajtószóvivője, akitől azt is megtudtuk, G. Attila ellen bűnvádi eljárást kezdeményeztek ittas vezetés miatt.

A szakirodalomból kiderül, a 0,4 és 1,5 mg/l közötti koncentráció esetén enyhén ittasnak, míg 1,5 és 2,5 közötti érték esetén közepesen ittasnak számít az illető személy. Ami a 2,5 mg/l fölötti értéket meghaladja, súlyosan ittasnak, illetve már alkoholos kómának minősül.

A KRESZ-ben az áll, a közlekedési rendőrségnek jogában áll az ellenőrzésre megállított járművezetőket alkoholszondás vizsgálatnak alávetni. Amennyiben az alkoholkoncentráció ezen vizsgálat esetén meghaladja a 0,4 mg/litert, a delikvenst vérvételre kötelezik. Ezen vizsgálatot az engedéllyel rendelkező egészségügyi intézményben végzik, kizárólag rendőr jelenlétében. Amennyiben a gépjármű vezetője ellenszegül a vérvizsgálatnak, 2 és 7 év közötti börtönbüntetéssel sújtható. A jogszabály arra is rámutat, hogy a 0,80 g/liter véralkoholszinttel rendelkező egyén 1 és 5 év közötti börtönbüntetéssel szankcionálható, ugyanez a büntetés abban az esetben is, ha a sofőr tudatmódosító szereket fogyasztott azt megelőzően, hogy a gépjármű volánjához ült volna.