Vidék

Restaurálás zajlik Dobrán

2013.09.19 - 12:48

A dobrai református templom XIX. században készült papi székének kazettáit restaurálják a Szatmár Megyei Múzeum szakemberei. A költségeket az idei konfirmandusok vállalták.

 

A Szatmár Megyei Múzeum munkatársai, Cristina Busuioc képrestaurátor és Dinu Capotescu restaurátor szeptember 9-én kezdte el a dobrai református templomban a papi szék két kazettájának helyreállítását — tájékoztatta lapunkat Kurta–Tőtös Szabolcs lelkipásztor. A Dobrai Református Egyházközközségben idén 7 ifjú konfirmált, az ő ajándékuk volt a restaurálási költségek felvállalása. Dobrán 1795-ben kezdődött el a templom építése és 1800-ban fejeződött be. A mennyezet, amelyet 1799-ben egy szatmári, ismeretlen asztalos készített, ma is megvan eredeti formájában, csakúgy, mint a szószék feletti korona, ami Lázár András munkája. Valószínű, hogy ő készítette a padokat is az 1800-as évek elején, s bár ezeket a 2000-es évek elején ki kellett cserélni, valamennyi padsornál megtartották az első padokat.

„Valamikor 1900 körül lefestették a régi virágdíszeket a templomban, azóta pedig újabb három réteg festék került rájuk, amelyekről pontos információkkal nem rendelkezik az egyházközség. Miután több mint száz éve már nem lehetett látni a régi szép díszeket a templomban, a szatmári restaurátorok a festék alatt aranyozott cifra virágmintákat, leveles, indás virágdíszeket találtak, sok benne a piros, a fehér és a zöld szín is. A virágmotívum alatt előkerült egy másik mintázat is, ami nagyban hasonlít a mennyezet mintájához, de az első festés már nagyon tönkrement, ezért az eredeti réteg restaurálása nem lenne sikeres. A papi széken feltárt minták, díszek kijavítása és konzerválása folyamatban van, talán később sor kerülhet a többi kazetta restaurálására is, de egyelőre azok még maradnak a festék alatt, várva egy szebb jövőt. Dobra első írásos említése 800 évvel ezelőttre, 1213 környékére tehető, első lelkésze pedig 1601-ből ismert — magyarázta a lelkipásztor.