Magazin

Renée Zellweger Judy Garlandot fogja alakítani a filmvásznon

2017.10.24 - 11:05

Renée Zellweger fogja alakítani a mozivásznon Judy Garlandot, az amerikai szórakoztatóipar egyik legfényesebb csillagát, akinek rövid élete fényes sikerekben és magánéleti kudarcokban is bővelkedett.

A Bridget Jones-filmek sztárjának főszereplésével készülő Judy című alkotás Garland utolsó, az 1960-as évek végére eső londoni koncertjeire épül - írta a BBC News.

A Rupert Goold rendezte mozi forgatási munkálatai februárban kezdődnek.

A 48 éves Zellweger jelenleg egy évvel idősebb, mint Garland volt, amikor 1969 júniusában - a hivatalos vizsgálat szerint gyógyszer-túladagolásban - meghalt.

A Judy forgatókönyvét az a Tom Edge írja, akinek egyebek között a Netflix-en futó The Crown és a BBC Strike című sorozata fűződik a nevéhez.

A film 1968 telén kezdődik, amikor Garland Londonba érkezett, hogy egy sor koncertet adjon a Talk of the Town klubban, amely ma Hippodrome Casino néven fut.

Garland életének ugyanezen szakaszát dolgozza fel Peter Quilter End of the Rainbow című 2005-ös színdarabja, amelyet Sydney-ben, Londonban és New Yorkban is színpadra állítottak.

Az elsősorban a Bridget Jones-filmekből ismert Zellweger játszott a Chicagóban, a Jerry Maguire - A nagy hátraarcban és a Hideghegyben is, amelyért 2004-ben elnyerte a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat.

Judy Garland kétéves korától haláláig megállás nélkül dolgozott: 43 filmet forgatott, tucatnyi lemezt készített, majd félszáz tévéműsorban szerepelt, több mint ezer koncertje volt.

Alig volt tizenhét éves, amikor az Óz, a csodák csodája révén a földkerekség legnépszerűbb színésznője lett.

A negyvenes évek végétől azonban már csak ajzószerekkel bírta az MGM stúdió által diktált tempót. Idővel inni is kezdett, többször kísérelt meg öngyilkosságot, végül egyre gyakoribb nyilvános botrányai miatt 1950-ben felmondták szerződését. Egy ideig úgy tűnt, képes lesz talpra állni, aztán a hatvanas években egyre kevesebb lehetőséghez jutott.

Magánélete is élénken foglalkoztatta a sajtót. Rövid élete során ötször ment férjhez, először tizenkilenc évesen, utoljára halála előtt három hónappal; szeretői listáján szerepelt Yul Brinner és Frank Sinatra is. Három gyermeke született, közülük Liza Minelli maga is a zene és film világában futott be karriert.

Garlandot kétszer jelölték Oscar-díjra, végül életműdíjat kapott, elnyerte a legjobb zenés színházi produkciónak járó Tony-díjat, 1962-es koncertlemezét öt Grammy-díjjal tüntették ki.

A megfáradt színésznőt 1969. június 22-én, két héttel negyvenhetedik születésnapja után találták holtan fürdőszobájában. Halálát a hivatalos vizsgálat szerint gyógyszer-túladagolás okozta, de lehetséges, hogy az anorexia, vagy a hepatitisze miatti májkárosodás végzett vele.