Sport

Rendőröknek kellett bemenni Kassaiék öltözőjébe

2017.04.19 - 17:41

Kassai Viktorról ír a világsajtó. A Bajnokok Ligája-kiesést jelentő vereség után a Bayern Münchennél akkora volt a felháborodás, hogy Robert Lewandowski, Arturo Vidal és Thiago Alcantara a mérkőzés után Kassai Viktor után ment. A magyar bíró partjelzői Ring György és Tóth Vencel voltak — írja az index.hu.

A spanyol Marca az El Chiringuitóra hivatkozva írja, hogy már az öltözőbe menet kiabálást lehetett hallani, aztán a három játékos bement arra területre, ami kizárólag a bírói stábnak van fenntartva, ezt egyébként a Marca is megerősítette. Nagy volt a feszültség, és sok káromkodást lehetett hallani, írják. Annyira elfajult a helyzet, hogy rendőröknek kellett közbelépniük, és kivezetni a Bayern-futballistákat Kassaiék öltözőjéből. A mérkőzés után a sajtótájékoztatón és a közösségi médiában folytatódott a balhé. A mérkőzésen kiállított Arturo Vidal azt mondta a vegyes zónában, hogy ilyen rablás egyszerűen nem történhet meg a Bajnokok Ligájában.